Szávay legyőzte a belgák reménységét

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 28. 17:44
Száztizenegy perces nagy csatában Szávay Ágnes 7:5, 7:6-re legyőzte Yanina Wickmayert a 145 ezer dollár összdíjazású stockholmi tenisztorna első fordulójában. A Vasas soltvadkerti büszkesége a második szett rövidítésében 2:2 után „robbantott”, sorozatban öt labdamenetet nyert meg.


A Bad Gasten-i torna után egy hétig „pihenő” magyar klasszis verhető, de veszélyes ellenféllel találkozott a svéd fővárosban. Nemrég még félelmetesnek tűnhetett volna, hogy az első számú belga versenyzővel játszik, de a helyzet ma már közel sem olyan nehéz. Kim Clijsters és Justine Henin visszavonulásával már a tizenkilenc éves Yanina Wickmayert illeti a „trón”, ehhez elég a világranglista 69. helyén állnia…

 

A tinédzser idén már 33 mérkőzést nyert, 13-at veszített el, tornagyőzelemig még nem jutott, legalábbis a WTA Touron. Júniusban a birminghami füves pályás viadalon csak a fináléban kapott ki az ukrán Katerina Bondarenkótól. Wickmayer még sohasem találkozott Szávayval a pályán, így Stockholmban „történelmi” csatára került sor.

 

A papírformának megfelelően a második helyen kiemelt magyar teniszező kezdett jobban, a találkozó elején elvette ellenfele adogatását, majd 4:2-re elhúzott. Sajnos, ekkor hullámvölybe került Szávay, elbukta szerváját, 4:4 után kezdett nehézzé válni a helyzet. Szerencsére a Vasas klasszisa 5:5 után ismét brékelt, 53 perc alatt jutott lépéselőnyhöz.

 

Egyik játékos sem adogatott jól, Szávay a labdamenetek 61, míg Wickmayer az 57 százalékát nyerte meg.

 

A második szett első felében, 3:3-ig mindkét teniszező megnyerte adogatójátékát, kiélezett hajrára számíthattunk. Szerencsére az addig öt bréklabdát hárító Szávay kihasználta hatodik esélyét, harmadszor is elnyerte Wickwayer szerváját, de azonnal el is bukta sajátját, újra kezdődött a harc a játszmáért.

 

Utána visszaállt a korábbi, „brékmentes forgatókönyv”, majd 6:5-nél Szávay hárította ellenfele szettlabdáját, jöhetett a rövidítés. A tie-breakben a magyar teniszező 2:2 után elvette riválisa adogatását, majd 6:2-re elhúzott és első meccslabdáját ki is használta. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de végre ismét örülhetnek a magyar szurkolók, Szávay jelesre vizsgázott küzdenitudásból!!!

 

STOCKHOLM (145 EZER DOLLÁR), 1. FORDULÓ:

Szávay (2.)-Wickmayer (belga) 7:5, 7:6 (7-2)
Pin (francia)-Bondarenko (ukrán, 7.) 6:4, 7:6 (7-3)
Benesova (cseh)-Perebijnisz (ukrán) 6:2, 6:2
Laine (finn)-Panova (orosz) 6:1, 6:3