Szávay kipukkadt Szafina ellen

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 29. 23:47
Fordulatos mérkőzésen, két óra 11 perces csatában bukott el Szávay Ágnes a fél éve még világelső orosz Dinara Szafina ellen a stuttgarti WTA-torna (700 ezer dollár, salak) második fordulójában.


Másodszor találkozott korábbi párospartnerével Szávay, akit tavalyelőtt Charlestonban szintén salakon két szettben megvert.

Most is jól kezdett a magyar hölgy, 4-1-re is vezetett, de a dupla brékelőny is kevés volt a játszma elhódításához. Egyikük sem állt a helyzet magaslatán, s bár Szávay 4:5-nél még szettlabdát hárított, rövidítésben aztán elbukta a szettet.

A folytatásban emelkedett a színvonal, és felragyogott Ági szerencsecsillaga is egy időre, jöttek az első szervái, s 6:3-mal visszavágott a három hónapos kihagyás után ezen a tornán visszatérő orosznak.

A végére azonban kifulladt, s minimális ellenállást sem tudott tanúsítani Szafina ellen, aki nullára nyerte a mindent eldöntő játszmát.