Szávay és Arn is túl az első körön

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 24. 23:24
Ötvennégy nap telt 2009-ből, de végre eljött az ideje: Szávay Ágnes mérkőzést nyert WTA-torna főtábláján. Az igazsághoz tartozik, hogy az acapulcói elitmezőnyben szerencsés vesztesként lehetőséghez jutó magyar játékos ismét borzasztóan szenvedett, csak harmadszorra szerválta ki mérkőzését Anna Orlik ellen. ARn GRéta simán, 6:2, 6:3-ra verte román Edina Gallovitsot.


ACAPULCO (220 EZER DOLLÁR), ELSŐ FORDULÓ:
Szávay Ágnes-Orlik (fehérorosz) 7:5, 7:5
Arn Gréta - Gallovits (román) 6:2, 6:3

A legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk, hogy félelmetes ellenfél várt volna Szávayra, de azért nem is legyinthettünk könnyedén a találkozó előtt. A soltvadkerti játékos ugyanis mély gödörből kíván visszakapaszkodni a legjobbak közé, de már Mexikóban is sokkolta magát egy kellemetlen vereséggel. Arn Gréta ellen ugyanis 6:1, 4:0-ről kapott ki a selejtező utolsó körében, végül szerencsés vesztesként mégis folytathatta.

Anna Orlik neve egyelőre ismeretlenül cseng a teniszrajongók fülében, de ezt tudjuk be annak, hogy csak 1993. március 5-én született, vagyis nincs még tizenhat. Ebből fakad, hogy eddig csak korosztályos és alacsonyabb besorolású felnőtt tornákon csillogtatta tudását, Acapulcóban szabadkártyával léphetett pályára.

Szóval minden Szávay sikere mellett szólt, nem is borult a papírforma, de amíg eljutott a sikerig…Rengeteget kellett izgulni a Vasas teniszezőjéért, mert elképesztően hullámzott a játéka, pozitív percek után érthetetlen visszaesés következett. A nyitó szettben brékelőnnyel vezetett, majd 5:5-nél már attól tarthatott, mégis bukja az első felvonást.

Szerencsére a rutin végül magyar részsikert eredményezett, jöhetett a második játszma. Hét gémig minden jól is alakult, Szávay duplabrékkel 5:2-re elhúzott. Talán már a következő kör járt a fejében, esetleg más, de tény, horrorisztikus percek következtek. Orlik ugyanis először, majd másodszor is megnyerte azt a gémet, amelyben a meccsben maradásért fogadott.

Tíz játék után 5:5 volt az állás, egyre több esély mutatkozott arra, hogy a magyar teniszező ismét megnyert találkozót enged ki a kezéből. De nem így történt. Szávay Ágnes összeszedte magát, hatodszor is elnyerte ellenfele szerváját, majd a találkozót is besöpörte. Nehéz volt, pokolian nehéz, de végül mégis összejött!

Arn Gréta viszont a világranglista huszonnyolcadik helyén álló honfitársával ellentétben könnyed győzelmet aratott. A nuszonnyolc éves magyar hölgy ellenfele ezúttal Edina Gallovits volt, és bizony nem okozott különösebb problémát a legyőzése. A román teniszező Arn kiváló játéka miatt ugyanis egy óra és tizennégy perc alatt kikapott, és ezzel el is búcsúzott a tornától.

A második fordulóban Szávay Ágnesnek a papírforma alapján nyernie kellene, hiszen ellenfele Roberta Vinci lesz, míg Arn Grétának minden bizonnyal hatalmas bravúrra lesz szüksége, hiszen ő a Venus Williams-Nuria Llagostera Vives meccs győztesével találkozik majd. Az előbb említett amerikai pedig a torna első kiemeltje.