Szávay Ágnes kellemetlen kudarca

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 9. 17:46
Kínos vereséget szenvedett Szávay Ágnes a Gaz de France Grand Prix-n, a Római Teniszakadémián, a 2. fordulóban. A magyar versenyző két sima szettben kapott ki a szlovén Andreja Klepactól, így a Vasas tehetségének ez volt az egyetlen mérkőzése a budapesti tornán.


Szerdán nem sokkal fél öt előtt eljött a magyar közönség számára várva várt mérkőzés, ugyanis Szávay Ágnes először lépett pályára a Római Teniszakadémián a 2008-as versenyen.

 

A világranglista tizennegyedik helyén álló klasszis azonban eléggé visszafogottan kezdett, szlovén ellenfele rögtön elvette az adogatását, majd sajátját simán hozta. Ekkor nemhogy nem látszott a két játékos közötti több mint százhúsz helynyi világranglista helyezésbeli különbség, de Klepac jobban is teniszezett.

 

Szervái magabiztosak voltak, esélyt sem adott a Vasas teniszezőnőjének, hogy visszajöjjön a meccsbe az első szett elején, sőt a szlovén versenyző 3:1-es vezetésénél majdnem megduplázta az előnyét, de Szávay két bréklabdát is hárított.

 

Na ez volt az, amit a magyar teniszezőnő a következő adogatójátékában nem tudott végrehajtani, hiszen elvesztette szerváját, amiben nagy szerepet játszott a koncentráció hiánya is. A Vasas kiválósága ebben a gémben elkövette ötödik és hatodik kettőshibáját is.

 

Klepacnak ezután nem volt nehéz dolga, és 6:2-re megnyerte az első játszmát.

 

Úgy tűnt, hogy Szávay a második szett elején magára talált, hiszen első szervajátékában már 40-15 is volt a javára, azonban a szlovén kiegyenlített, és az első lehetőségét kihasználta: elvette a magyar lány adogatását.

 

A folytatásban Klepac nem is törekedett másra, csak arra, hogy tartsa a brékelőnyét, ami sikerült is neki az ezen a napon borzasztóan gyenge napot kifogó Szávay ellen. Sőt 5:3-as állásnál két meccslabdához jutott a szlovén, amelyből az elsőt ki is használta, ráadásul úgy, hogy a magyar lány adogatott.

 

Szávayval így megesett az a szégyen, hogy első kiemeltként, erőnyerőként, hazai pályán egyetlen mérkőzés után kiesett.

 

GAZ DE FRANCE GRAND PRIX, NŐI EGYES, 2. FORDULÓ:
Klepac (szovén) – Szávay (magyar, 1.) 6:2, 6:3