Söderling, Szafin, Almagro: viszlát!

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 18. 09:24
A negyedik kiemelt svéd Robert Söderling Memphisben, a hetedik helyen rangsorolt Marat Szafin Marseille-ben intett búcsút a közönségnek férfi tenisztornán. Buenos Airesben Almagro, Montanes és Schwank feje is proba hullt a kiemeltek közül.


Juan Martin Del Potro számára a 2008-as év igazi áttörést hozott (a 44. helyről a kilencedikre lépett előre), s az új esztendőt is jól kezdte, Aucklandban ötödik tornagyőzelmét aratta. Az Australian Openen aztán komoly leckét kapott, a negyeddöntőben gázolta el Roger Federer. A múlt héten San Josében is csúnya vereséget szenvedett a nyolc között Mardy Fishtől. Kedden Tenessee-ben mindenesetre nagyszerűen rajtolt, egy brék is elég volt neki ahhoz, hogy legyűrje honfitársát Guillermo Canast, a második játszmában rövidítésben diadalmaskodott.

Del Potro karrierje során háromból harmadszor győzte le Canast az egy óra negyven perces találkozón.

Buenos Airesben Almagro, Montanes, Schwank és a múlt héten Costa do Sauipe-ban finalista brazil Bellucci is elszállt, Moya, Robredo és Acasuso viszont nem hibázott.

Marseille-ben a második kiemelt francia Gilles Simon a férfitenisz egyik nagy reménységét, a tavaly két junior Grand Slam-trófeát is begyűjtő bolgár Grigor Dimitrovot búcsúztatta nem kis csatában. A szebb napokat is megélt orosz Marat Szafin a francia Arnaud Clement-nak hódolt be két szettben.

ATP-TOUR, KEDD

ATP-TORNA MEMPHIS, 1,226 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNYPÁLYA

FÉRFI EGYES, ELSŐ FORDULÓ, KEDDI JÁTÉKNAP
Del Potro (argentin, 2.) - Canas (argentin) 6:3, 7:6 (7-5)
Serra (francia) - Söderling (svéd, 4.) 6:4, 6:7 (1-7), 6:2
Gulbis (lett) - Dent (amerikai) 6:4, 3:6, 6:2
Baghdatis (ciprusi, szabadkártyás) - Nisikori (japán) 7:5, 6:3
Rochus (belga) - Young (amerikai, szabadkártyás) 6:4, 6:3
Koubek (osztrák) - Garcia-Lopez (spanyol) 6:2, 6:2

 

ATP-TORNA BUENOS AIRES, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, SALAK

FÉRFI EGYES, ELSŐ FORDULÓ, KEDDI JÁTÉKNAP
Hernandez (spanyol) - Almagro (spanyol, 2.) 6:2, 1:6, 6:3
Robredo (spanyol, 3.) Starace (olasz) 5:7, 6:3, 6:3
Moya (spanyol, 4.) - Gonzalez (argentin) 6:4, 6:4
Acasuso (argentin, 5.) - Munoz-De La Nava (spanyol) 6:2, 7:6(7-4)
Vassallo Arguello (argetnin) - Montanes (spanyol, 6.) 6:2, 6:3
Granollers (spanyol, 7.) - Bellucci (brazil) 7:5, 7:5
Cuevas (uruguayi, selejtezős) - Schwank (argentin, 8.) 6:3, 6:7(4-7), 6:0
Monaco (argentin) - Roitman (argentin, szabadkártyás) 6:0, 6:0
F Fognini (olasz) - Andujar (spanyol) 6:3, 6:2
Junqueira (argentin) - Massu (chilei) 3:6, 6:4, 6:4
Ferreiro (brazil, sel.) - Navarro (spanyol) 1:6, 6:4, 6:2
Gimeno-Traver (spanyol) - Gaudio (argentin) 6:2, 4:6, 6:2

ATP-TORNA, MARSEILLE, 576 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNYPÁLYA

FÉRFI EGYES, ELSŐ FORDULÓ, KEDDI JÁTÉKNAP
Simon (francia, 2.) - Dimitrov (bolgár, szabadkártyás) 4:6, 6:3, 7:5
Clement (francia) - Szafin (orosz, 7., szabadkártyás) 4:6, 6:3, 6:2
Schüttler (német) - Recouderc (francia) 6:1, 6:4
Zverev (német) - Marcsenko (ukrán, sel.) 6:7(5-7), 6:3, 6:4
Seppi (olasz) - Janowicz (lengyel) 7:6 (7-5), 5:7, 7:6 (7-3)
Bolelli (olasz) - Bloomfield (brit, sel.) 7:6 (7-5), 7:6(7-1)
J Benneteau (francia) - Santoro (francia) 4:6, 6:4, 6:2