Sima magyar siker Cipruson

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 5. 18:25
A papírformának megfelelően a magyar teniszválogatott már két nap után kiharcolta a továbbjutást a Markosz Bagdatiszt nélkülöző ciprusi együttes vendégeként a Davis-kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjának első körében. Szombaton párosban Balázs Attila és Bardóczky Kornél mindössze nyolc gémet veszített.


 

A magyar csapat következő ellenfele a fehérorosz–bolgár párharc nyertese lesz (július 8–10-án). 

DAVIS-KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA, II. CSOPORT, 1. FORDULÓ:
Ciprus–Magyarország 0–3 – állás a második nap után
Raresz Kuzdriorean, Krisztofer Kutruzasz–Balázs Attila, Bardóczky Kornél 1:6, 4:6, 3:6
PÉNTEKEN:
Kuzdriorean–Kellner Ádám 4:6, 4:6, 3:6
Filipposz Cangaridisz–Balázs Attila 1:6, 2:6, 2:6

 

Hornok Miklós, a magyar csapat kapitánya arról számolt be a helszínről, hogy a ciprusiak szakvezetője, mind pedig a mostani alkalommal első helyen játszatott játékosuk is román származású, és a siker érdekében mindkettőjüket honosították, természetesen más-más időben a korkülönbség miatt. Szerencsére Cuzdriordean sem tudta megakadályozni a vendégek sikerét, így az utolsó napnak már nem lesz tétje.

Utóbbi nem is baj, lévén a magyarok azt az információt kapták, hogy vasárnap a közvetlenül mellettük lévő labdarúgó stadionban rangadó mérkőzés lesz, és egy esetleges kiélezett helyzetben megnövekedhet a nézőszám. Ez plusz terhet róhatott volna a játékosokra, de ettől már nem kell tartani.

„Fucsovics Marcinak így vasárnap nyugodt körülmények között tudunk lehetőséget biztosítani, hogy játszhasson újra a magyar csapatban, plusz van egy kis elszámolni valója a ciprusiak ellen eleve”- jegyezte meg Hornok, majd hozzátette: - Mindenképp fontos Attilának, hogy nyugodt rutinra tudjon szert tenni ezeken a találkozókon a jövőre nézve, mert sajnálatos módon neki ebben van némi hiánya az elmúlt évek szerencsétlen történései miatt. Amúgy is elsődleges célomnak tekintem egy ütőképes csapat felépítését, akikkel feljebb tudunk majd lépni, ehhez mindegyikőjük legjobbjára szükségünk van, és mindenkinek foglalkoznia kell az esetleges gyengéivel is, hogy mint egyéni játékosok is fejlődni tudjanak, az lenne a garancia arra, hogy komoly egyéniségeink nőjenek ki az elkövetkezendő években."

Pénteken Lovró Csaba nagykövet ismét meglátogatta a csapatot, rajta kívül egy személyes ismerősnek is örülhettek a magyar teniszezők.

„ Kornéllal személyes örömünkre Páncsics Dusán is eljött Ciprusra a magyar csapatnak szurkolni, akivel tulajdonképpen együtt nőttünk fel a BSE pályáin, nagyon sok közös erőnléti edzés emlékünk van, ami emberileg is felemelő érzés volt számunkra! Ezek az „apró” dolgok jelentik a sportban az igazi pluszokat ilyen helyzetekben, és mindenképp jó jel, hogy az esetleges nyári otthoni mérkőzésünkre is sokan készülnek, annyi helyről kapjuk a jó kívánságokat mindenkitől.”