Serena vetett véget a Cseng-mágiának

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 3. 20:17
Véget ért a kínai Cseng Csie varázslata, miután a hatodikként kiemelt amerikai Serena Williams 6:2, 7:6 (7-5)-ra legyőzte őt a wimbledoni angol nyílt teniszbajnokság második elődöntőjében. Ezzel Venus Williams mellett a kishuga is bejutott a fináléba, és 2003 után ismét kettejük testvérharcának tapsolhat London.


Kis túlzással egy emberként szurkolt Wimbledon közönsége a kínai Cseng Csiének, aki szabadkártyával indulva, többek között a világelső Ana Ivanovicsot vagy éppen a mi Szávay Ágnesünket is elbúcsúztatva hatalmas meglepetésre került a torna elődöntőjébe.

 

Valami történhetett az ázsiai lánnyal, hiszen fekete csuklószorítóval lépett a londoni gyepre, s lehet, hogy ez - talán a valós tudásbeli különbség is - rányomta a bélyegét az első szettben mutatott játékára.

 

Tőle szokatlanul visszafogottan és tanácstalanul teniszezett, a másik oldalon Serena viszont hatalmas tűzzel vetette bele magát a játékba. Nem hiába, a testvérével szeretett volna döntőzni Wimbledonban.

 

A nyitójátékot Cseng adogathatta, de Serena gyorsan a tudtára adta, ő nem a negyeddöntőben kivert Vaidisova, és azonnal ellopta ellenfele szerváját. Cseng nem játszott rosszul, 2:0-nál szépített is, Williams mégis el tudott lépni mellőle.

 

Az amerikai jobbra-balra futtatta Csenget, aki ment, és mentett, ám hiába adott vissza sokszor szenzációsan, mégsem lelte a siker receptjét. Pedig 5:1-nél négy szettlabdát is hárítva meg is nyerte a játékot a mindamellett roppant szimpatikusan küzdő ázsiai, a 6:2-es végeredményt viszont már nem kerülhette el.

 

Az utolsó játékra pedig rá is pihenhetett, hiszen ismét elkezdett zuhogni az eső és hosszú percekig állt a játék. A felek bevonultak az öltözőbe, a közönség menekült.

 

A második szettben ugyanakkor rá sem lehetett ismerni Csengre, aki egyre bátrabban és eredményesebben teniszezett. Olyannyira, hogy a hatodik gémben brékelte Serenát, ezzel pedig már 4:2-re vezetett.

 

Csakhogy 2003 bajnoka nem hagyta magát és a következő négy játékból - Williams azonnal visszabrékelt - hármat magáévá téve 5:5-re egyenlített. Csengnek még szettlabdája is volt, az amerikai mégsem engedte, hogy éljen vele.

 

Közben megint leszakadt az ég, vonulhattak ismét pihenni a játékosok. Ha lehet, még nagyobb zivatar köszöntött Londonra, az esőtől alig lehetett látni.

 

Másfél órát ücsöröghettek a felek, majd ismét kisütött a nap. Cseng egyértelműen pszichikai hátrányba került, pedig az első szettben látott teljesítményét ezúttal siker is koronázta, keresztütései, és helyezett labdái fontos pontokat találtak. Nem úgy a találkozó záró periódusában.

 

A rövidítésben Serena hamar "megugrott", és bár a kínai 5-2-ről 5-5-re egalizált, egy buta kettőshibának köszönhetően a tie bréket 7-5-re, a meccset 6:2, 7:6-ra bukta el. Így a döntőben a két Williams szórakoztathatja a nagyérdeműt. Legutóbb 2003-ban fordult ez elő, akkor Serena győzött...

 

WIMBLEDONI NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐK:
S. Williams (amerikai, 6.)-Cseng (kínai) 6:2, 7:6 (7-5)
V. Williams (amerikai, 7.)-Gyementyjeva (orosz, 5.) 6:1, 7:6 (7-3)