Serena: US Open? Igen! Nem veszíthetek!

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 21. 15:31
Védett ranglistáját kihasználva elindul az augusztus végén kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon a 13-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams - erről egy szerdai sajtótájékoztatón beszélt New Yorkban.


A tornára 105 játékos kap meghívást a WTA-rangsorban elfoglalt helyezése alapján. Serena csak 172., de mivel több, mint hat hónapon keresztül sérült volt, nyolc viadalon - köztük egy GS-en - elindulhat védett ranglistája alapján.

“Nincs mit veszítenem. Szerintem ilyen helyzetben a legveszélyesebb egy versenyző a pályán. Borzasztó, hogy ki kellett hagynom a tavalyi US Opent. Be kell bizonyítanom magamnak, hogy ismét topformába tudok lendülni, soha nem volt ilyen hosszú kihagyásom. Egy szó, mint száz, nagy kihívás lesz" - mondta az amerikai sztár a World Team Tennis elnevezésű csapatviadal sajtótájékoztatóján, ahol aztán a Washington Kastlest segítette 21-20-as győzelemhez a New York Sportimes ellen. Érdekesség, hogy háromszor is mérkőzött az egykori világelső Martina Hingisszel, egyesben, és női párosban megverte, vegyes párosban kikapott tőle.

Az Amerikai Tenisz Szövetség (USTA) szerdán jelentette be, hogy a világ top 100 játékosa közül 97 ott lesz Flushing Meadowsban. A címvédő, kétszeres bajnok Kim Clijsters, Wimbledon legjobbja, Petra Kvitova és a Roland Garros-győztes Li Na is indul.

Marija Sarapova - akinek siralmas a mérlege a fiatalabbik Williams-nővér ellen, utoljára 2004-ben tudta felülmúlni - máris jelezte, alig várja, hogy visszavághasson Serenának, amire a US Open előtt Stanfordban, Torontóban vagy Cincinnatiban is sor kerülhet.