Rafa Nadal idénybeli 80. sikerét aratta

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 17. 22:27
A spanyol világelső Rafael Nadal is két játszmában masírozott az elődöntőbe a 2,27 millió euró összdíjazású madridi fedettpályás tenisztornán, a mestersorozat nyolcadik állomásán. Ellenfele a Gilles Simon-Ivo Karlovic mérkőzés győztese lesz. A másik ágon a US Open döntőjének visszavágója következik, Roger Federer és Andy Murray csap össze.


A közönség vitathatatlanul Rafa Nadal mellett állt, pedig a rivális az a Feliciano López volt, aki történetesen a spanyol fővárosban született.

 

Kettő-kettőig fej-fej mellett haladtak a felek, ezután López rövidzárlata következett, a salakkirály három bréklabdához jutott, amiből a másodikat értékesítette is. A világranglista 40. mentette a menthetőt, de 5:4 után a mallorcai a szettért szerválhatott, és nem is kellett csalódniuk benne szurkolóinak.

 

A folytatásban López játékán valamivel nagyobb elszántság tükröződött, ez azonban csak arra volt elég, hogy saját adogatásainál minden flottul menjen. Nadal 4:4 után begyújtotta a rakétákat, és fenomenális játékkal nullára brékelte le újra ellenfelét, majd be is fejezte a mérkőzést.

 

Nadal szezonbeli 80. győzelmét aratta, ami egyéni rekord, 2005-ben 79-10-es mérlegig jutott. Ellenfele Gilles Simon lesz, ha sikerrel veszi az akadályt, akkor a 2008-as évre bebiztosíthatja világranglista-elsőségét.

 

A másik ágon a US Open döntőjének visszavágója következik, Roger Federer és Andy Murray csap össze.

 

TENISZ, ATP-TORNA, MADRID, 2,27 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS
NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 1.)-Lopez (spanyol) 6:4, 6:4
Federer (svájci, 2.)-Del Potro (argentin, 9.) 6:3, 6:3
Murray (brit, 4.)-Monfils (francia) 6:2, 6:2
Simon (francia)-Karlovic (horvát, 14.) 4:6, 6:4, 7:6