Radwanska nyerte az eastbourne-i viadalt

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 21. 15:51
A lengyel Agnieszka Radwanska nyerte a hölgyek 600 ezer dollár összedíjazású eastbourne-i tenisztornáját, miután a viadal szombati döntőjében három szettben (6:4, 6:7, 6:4) verte az orosz Nagyja Petrovát. A Wimbledon előszobájának tekintett viadal fináléjában egyértelmű fölényben játszott a lengyel hölgy, és összességében megérdemelten aratott sikert a végig kiélezett mérkőzésen.


A wimbledoni Grand Slam-torna egyik legfontosabb előversenyén két olyan klasszis csapott össze a fináléban, akiK ellenkező előjelű közelmúlttal rendelkezik.

 

Petrova sérülések okán is alaposan visszaesett a rangsorban, a vártnál szerényebb eredményeket ért ez az elmúlt hónapokban, így a mostani angliai szereplés akár a „vissza a csúcsra” címet is kaphatta volna képzeletbeli önéletrajzi könyvében.


A lengyel Agnieszka Radwanska viszont sikeres szezont tudhat magáénak, egyre feljebb kapaszkodik a rangsorban, Eastbourne-ben pedig be is bizonyította, nem véletlenül nyert már juniortornát Wimbledonban.

 

A három évvel ezelőtti korosztályos diadal során a legjobb négy között Szávay Ágnest győzte le, persze azóta már a visszavágás is megtörtént. Jelenleg a 14. és a 15. helyen jegyzik a krakkói, illetve soltvadkerti hölgyet, vagyis most is nagy ellenfelek.



A szombati finálét Radwanska kezdte jobban, pontos alapütései révén 5:2-re elhúzott, de ekkor megtorpant. Petrova ráérzett az esélyre, visszabrékelt, majd 5:4-nél már 40-15-re vezetett. Úgy tűnt, a hét évvel idősebb orosz teniszező egyenlít, de ekkor riválisa rákapcsolt, bátran támadott, és végül meg is nyerte a szettet.

 

A második játszmában Petrova bekezdett, és magabiztos játékának köszönhetően 4-2-re el is húzott. Ezt követően magára talált Radwanska, és 5:4-nél meccslabdához jutott, méghozzá teljesen megérdemelten: a döntő helyzetekben nem remegett meg a keze, és bár ellenfele 5:5-re egyenlített, ő irányította a játékot.

 

A játszma sorsát tie-break döntötte el, méghozzá abból is a horrorisztikusabb fajta: 11-11-nél szakadt el a cérna Radwanskánál, így Petrova egyenlíteni tudott a második szettben.

 

A harmadik játszmában fej-fej mellett haladtak a teniszezők, és mindketten tudták, ahogyan közelednek a végéhez, úgy válik minden egyes labdamenet egyre fontosabbá. Nem is nagyon hibázott egyikőjük sem, és az ember úgy érezte, lassan peregnek a percek.

 

4-4-nél következett a fordulópont: Petrova váratlanul leeresztett, és elbukta saját játékát. Saját adogatását már behúzta Radwanska, így a lengyel hölgy sikerét hozta a 600 ezer dollár összdíjazású, eastbourne-i viadal.

 

Radwanska negyedik WTA-tornagyőzelmét aratta, a harmadikat 2008-ban. Tavaly Stockholmban tudott nyerni, míg idén Isztambulban és Pattaya Cityben nem talált legyőzőre.

 

EASTBOURNE, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, FÜVES PÁLYA:
NŐI EGYES, DÖNTŐ:
  • Radwanska (lengyel) - Petrova (orosz) 6:4, 6:7, 6:4