Összejött a Federer-Djokovics elődöntő

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 31. 19:44
A French Open 10. napján már a négy közé kerülésért játszottak a Roland Garroson, illetve az már hétfőn eldőlt, hogy a 2011-ben még veretlen Novak Djokovics játék nélkül jut az elődöntőbe, miután az olasz Fabio Fognini sérülés miatt nem tudott kiállni ellene. Így egyetlen férfi egyes negyeddöntő maradt keddre, ezen Roger Federer 2 óra 34 perc alatt 6:3, 6:4, 7:6-ra legyőzte az utolsó még versenyben lévő hazai teniszezőt, Gael Monfilst. A csütörtöki Federer-Djokovics elődöntő tétje a világelsőség.


A 9. kiemelt francia harmadszor játszhatott negyeddöntőt hazája legrangosabb teniszversenyén, és sok jóra nem számíthatott, mert 2008-ban (akkor az elődöntőben) és 2009-ben is Roger Federer állította meg párizsi menetelése közben. Igaz, kettejük legutóbbi mérkőzését ugyancsak a francia fővárosban, de a Bercy Sportpalotában tavaly ősszel Monfils nyerte óriási csatában (7:6, 6:7, 7:6).

Federer számára azért is volt különleges a mostani találkozó, mert sorozatban a 28. Grand Slam-negyeddöntőjét játszotta, megdöntve ezzel Jimmy Connors 27-es rekordját. Ráadásul, a 16-szoros Grand Slam-bajnok svájci egy éve pont a nyolc között kapott ki a Roland Garroson Robin Söderlingtől.

Bár a harmadik kiemelt Roger Federer nehezen barátkozott meg a szeles időjárással, a franciának csak a harmadik szettben volt esélye a győzelemre, akkor 5:4-nél és 6:5-nél is két labdára volt a szett megnyerésétől. Roger Federer a rövidítésben 6-1-re elhúzott, Monfils az első két meccslabdát hárította, de a svájci végül egy jó adogatás után ütött hatalmas tenyeressel hatodszor is bejutott a Roland Garros elődöntőjébe.

Csütörtökön a legjobb négy között tehát Roger Federer és Novak Djokovics párbajozik egymással, az utolsó három mérkőzésükön a szerb nyert, de előtte Federer győzött ugyancsak sorozatban háromszor. Összesítésben a svájci áll jobban, eddigi 22 meccsükből 13-szor ő örülhetett a végén.

A mostani összecsapásuknak a tétje nem csak a vasárnapi fináléba jutás, de Djokovics számára a világelsőség is. Amennyiben jobbnak bizonyul Federernél, a további eredményektől független hétfőtől pályafutása során először ő a világelső a férfi teniszben.

ROLAND GARROS, KEDDI EREDMÉNYEK:
Férfi egyes, negyeddöntő:
Federer (svájci, 3.)-Monfils (francia, 9.) 6:4, 6:3, 7:6(7-3)
Női egyes, negyeddöntő
Schiavone (olasz, 5.)-Pavljucsenkova (orosz, 14.) 1:6, 7:5, 7:5
Bartoli (francia, 11.)-Kuznyecova (orosz, 15.) 7:6(7-4) 6:4
Férfi egyes, nyolcaddöntő
A. Murray (skót, 4.)-Troicki (szerb, 15.) 4:6, 4:6, 6:3, 6:2, 7:5