Nem sikerült a reváns Szávay Áginak

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 6. 09:29
Acapulco után Monterreyben is a negyeddöntő jelentette a végállomást Szávay Ágnesnek. A világranglistán 31. magyar hiába nyerte 6:3-ra az első szettet a negyedik kiemelt szlovák Dominika Cibulková (29.) ellen, a következő kettőt ugyanilyen arányban elbukta és kiesett. A WTA Tour mexikói kemény pályás versenyén Szávay visszavághatott volna a Roland Garroson tavaly elszenvedett vereségért, de a pozsonyi megint jobb volt. Szávay legközelebb Indian Wellsben lép pályára, ahol 2009-ben a 16 közé jutott, amiért 140 világranglista pontot kapott.


Nagy csatában, 2 óra 20 perces maratoni mérkőzésen vesztett Szávay Ági a szlovák Dominika Cibulková ellen. A magyar, a mérkőzés statisztikája alapján az első játszmában kitűnően adogatott: 6 ászt ütött és 68 százalékosan jöttek be az első szervái. Egyszer ugyan elvesztette az adogatását, de ő kétszer brékelt.

A második felvonás még kiélezettebb küzdelmet hozott, Szávaynak kétszer volt fogadóelőnye, de nem tudta egyiket sem megcsinálni. Cibulková viszont az egyetlen lehetőségét kihasználta és ez elégnek bizonyult az egyenlítéshez. Szávay ugyan egyértelműen sokkal könnyebben nyerte az adogatójátékait, de a fontos pillanatokban rendre a pozsonyié lett a pont.

A harmadik játszmában visszaesett a magyar adogató teljesítménye, de így sem volt esélytelen. Százszázalékosan használta ki a bréklabdákat (2/2), de a szlovák fogadóként sokkal több lehetőséghez jutott, mint korábban és nyert 3:6, 6:3, 6:3-ra.

 

WTA-TORNA, MONTERREY, NEGYEDDÖNTŐ (220 ezer dollár, kemény pálya):
Cibulková (szlovák, 4.)-Szávay (magyar, 5.) 3:6, 6:3, 6:3