Nem jutott elődöntőbe a szerb szépség

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 8. 10:14
A negyeddöntő jelentette a végállomást az első helyen kiemelt Ana Ivanovics számára a Brisbane-ben zajló tenisztornán. A szerb szépség a korábbi világelső Amélie Mauresmótól kapott ki két sima játszmában. Viktorija Azarenka és Sara Errani már korábban biztosította helyét a legjobb négy között.


Megszakadt Amélie Mauresmo egy rossz sorozata, ugyanis a korábbi világelső francia teniszező már két éve nem nyert meccset a világranglista első tíz helyén található ellenfél ellen.

Brisbane-ben Ana Ivanovicsot sodorta Mauresmo útjába a sorsolás, és a francia nagyon összeszedett játékos mutatott. A két játszmában mindössze egyszer nem tudta hozni a szerváját, ő viszont ötször is brékelte a szerb szépséget.

Mauresmo ellenfele az elődöntőben a francia Marion Bartoli vagy az olasz Tathiana Garbin lesz.

Korábban a fehérorosz Viktorija Azarenka és az olasz Sara Errani már biztosította helyét a legjobb négy között. Mauresmo egyébként utoljára a nagy nevek közül Kim Clijsters „skalpját” gyűjtötte be még 2007 februárjában, az az antwerpeni győzelem volt az utolsó 24 tornagyőzelméből.

 

 

BRISBANE, NEGYEDDÖNTŐ, NŐK:
Azarenka (fehérorosz) Safarova (cseh) 7:6 (7-5), 6:4
Errani (olasz) Govorcova (fehérorosz) 6:3, 6:3
Mauresmo (francia) Ivanovics (szerb) 6:3, 6:2
Bartoli (francia) Garbin (olasz) 6:3, 6:3

 

 

 

 

BRISBANE, NEGYEDDÖNTŐ, FÉRFIAK:
Verdasco (spanyol) Serra (olasz) 4:6, 6:0, 6:3