Nalbandian kiütéssel nyert a nyitányon

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 21. 19:19
David Nalbandian esélyt sem adott David Ferrernek, így a házigazda Argentína szerzett vezetést a Davis-kupa döntőjében pénteken. Az előzetesen nagy csatát ígérő mérkőzésen a remek őszi hajrát produkáló játékos három sima szettben nyert alig két óra alatt, így a dél-amerikaiak egy lépéssel közelebb kerültek az ország történetének első sikeréhez.


 

TENISZ, DAVIS-KUPA-DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS:
Nalbandian (argentin) – Ferrer (spanyol) 6:3, 6:2, 6:3

 

Hosszú várakozás után pénteken végre kezdetét vette a Davis-kupa döntője az argentin Mar Del Platában. Az első találkozón máris igazi rangadóra készülhetett a sikerre kiéhezett közönség, hiszen a világranglistán szinte egész évben a legjobb tízben tartózkodó, majd a hajrában onnan kicsúszó David Nalbandian és David Ferrer csapott össze.

 

Előzetesen nagy csatára volt kilátás, bár az egész évben szenvedő argentin, az utóbbi hónapokban magára talált és kitűnő formában zárta az esztendőt. Ezzel szemben David Ferrer, a Mesterek Kupája tavalyi döntőse hosszú ideje képtelen volt régi önmagát nyújtani, legutóbbi négy ATP-tornájából háromszor az első körben búcsúzott.

 

A spanyolt az egymás elleni mérleg bátoríthatta, eddigi kilenc mérkőzésükből hatszor aratott győzelmet, igaz utoljára 2007 őszén Nalbandian győzött.

 

Az első játszmában a hazai nézősereg legnagyobb örömére a 26 éves hazai játékos irányított, Ferrer második szervajátékában máris kapitulált, amelyet nem sokkal később egy újabb betli követett. Végül Nalbandian 6:3-mal húzta be az első szettet, miután ellenfele egy tenyerest centikkel ütött az alapvonal mögé.

 

A találkozó képe ezután sem változott, Ferrer csak szenvedett, minden egyes labdáért meg kellett küzdenie, az argentin erőteljes alapvonaljátéka lehetetlen helyzeteket teremtett számára. Nem is csoda, hogy hamar megduplázta előnyét Argentína, Nalbandian kétszettes előnnyel vonulhatott székéhez.

 

A harmadik játszmában öt játék erejéig izgulhatott az önkívületben szurkoló közönség, majd egy szinttel feljebb kapcsolt a hazai hős és máris megvolt a mérkőzéshez szükséges brék. Ezt egy már szokásos sima Nalbandian-adógatójáték követett, majd a hajrában ászok révén jutott el meccslabdáig az argentin, amelyet hamarosan értékesített is.

 

Három sima szettben győzött a 26 éves klasszis, aki az elsőtől az utolsó pillanatig irányított, egyszerűen felülmúlta a formáját kereső David Ferrert. Nadal hiányában az esélyesebb Argentína ezzel 1-0-ra vezet, pénteki másik egyes mérkőzés előtt, amikor Juan Martin Del Potro és Feliciano Lopez csap össze.