Nadal: Nincs önbizalmam, de csak megjön!

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 26. 12:23
Egyetlen teniszező sorsa pecsételődött meg szerda estig az ATP World Tour döntőn az O2 Arénában. A tavalyi világelső Rafael Nadal úgy indulhatott a szezonzáró csúcstalálkozón, hogy van némi esélye az évközben elvesztett trón visszaszerzésére. Ez az álma azonban gyorsan szertefoszlott, sőt az is kiderült, hogy ő az első biztos búcsúzó. Szerdán ugyanis a tartalékból előlépett Robin Söderling a címvédő Novak Djokovicsot is legyőzte, míg este az orosz Davigyenko simán verte Nadalt. A nyolcas mezőnyben a két spanyol nyeretlen, de Verdasco hozott két szettet (honfitársa egyet sem), így ő matematikailag még kiharcolhatja az elődöntőbe jutást.


„Nem azért jöttem ide, hogy világelső legyek - mondta Rafa Nadal a Davigyenko elleni meccset követően. - A verseny előtt megmondtam, nem ez a célom, nem játszom elég jól ahhoz. Az ember jobb, ha tisztában van a formájával, a lehetőségeivel a rajtnál. Tudtam, hogyan állok, mire számíthatok, így nem nehéz elfogadnom, hogy az idén nem leszek világelső."

„Ami a két vereséget és a kiesést illeti, nem nagy önbizalommal érkeztem Londonba. Amikor jól kellett volna teniszeznem, nem tudtam, hibáztam. Küzdöttem, harcoltam végig, de ez nem volt elég. Pozitív, hogy mérkőzésről mérkőzésre javulok. Davigyenko ellen csak a második szettben 5:5-nél játszottam egy borzalmas gémet, egyébként sikerült különböző dolgokat kipróbálnom, gyakorolnom, tenyeressel támadóbb teniszt produkálnom."

„Az biztató, hogy rengeteget dolgozom, edzek, ez az egyetlen út, ami kivezet ebből a helyzetből. Az egész eddigi életem a sok munkáról szólt. A mostani önbizalomhiány nem nagy probléma. Anélkül, hogy igazán jól teniszeztem volna, volt esélyem a világ legjobbjai ellen, ráadásul olyan pályán, ami nem tartozik a kedvenceim közé. Szóval nem izgulok, ennek a szezonnak vége és remélhetőleg a következő jobban alakul."



„Az adogatásommal nincs baj, és azt sem tudom megmondani, milyen messze vagyok a legjobb formámtól. Ami zavar egy kicsit, hogy mostanság, ha játszom egy-két kemény pontot, akkor jobban elfáradok a következő labdamenetre, mint korábban. Talán pont a nyári kihagyásom miatt, mert nem volt meg a folyamatosság. A tenisz nagyon gyorsan változik és az a fontos, hogy te mindig készen állj a változásokra” - nyilatkozta Rafael Nadal, aki szombattól már salakon készül Barcelonában a jövő hétvégi, csehek elleni Davis-kupa döntőre. A spanyol mostantól nem tart pihenőt, csak a februári, rotterdami verseny után áll le néhány napra. Úgy érzi, már így is túl hosszú szünetre kényszerült a nyáron.

A csoport másik szerdai meccse is meglepetéssel zárult: a svéd Söderling a címvédőt is legyőzte. „Nem élveztem ezt a meccset. Ő nagyon jól szervált, megérdemli az elismerést. Nem volt veszítenivalója, szerintem eddig ő a legjobb ezen a versenyen” - értékelt Novak Djokovics, aki azt is bevallotta, hogy nagyon fáradtnak érzi magát, és az év végére teljesen elkészült az erejével.

MESTEREK KUPÁJA, LONDON (3,35 millió euró összdíjazás, kemény pálya)
A csütörtöki program:
Andy Murray (brit)-Fernando Verdasco (spanyol)
Roger Federer (svájci)-Juan Martín del Potro (argentin)
A szerdai eredmények: 
Söderling (svéd)-Djokovics (szerb) 7:6 (7-5), 6:1 
Davigyenko (orosz)-Nadal (spanyol) 6:1, 7:6