Nadal bréklabdáig sem jutott és kiesett

Létrehozva: 2011. október 13. 15:01
Florian Mayer óriási meglepetésre 1 óra 47 perc alatt 7:6, 6:3-ra legyőzte Rafael Nadalt a sanghaji ATP 1000-es férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében. Korábban Andy Murray tovább folytatta nagyszerű sorozatát, három szettben felülmúlva a svájci Stanislas Wawrinkát. Győzött, ezzel a spanyol, a skót, Novak Djokovics, illetve Roger Federer után ötödikként kvalifikálta magát az évzáró londoni szupertornára David Ferrer.


A 28. születésnapját múlt héten ünneplő Mayer agresszíven játszott, rendkívül határozottan szervált (első adogatásaiból 89 százalékban pontot nyert, illetve öt ásszal zárt), és egyetlen bréklabdát sem engedélyezett a korábbi világelsőnek, akivel csütörtökön találkozott pályafutása során először.

Az első szettben nem sok esélye volt a játékosoknak fogadóként, a hatodik gém során a salakkirály rosszul lépve bokájához kapott, de hamar folytatta, és a látottak alapján nem zavarta komolyabb fájdalom a mérkőzés folyamán. A rövidítést a spanyol kezdte jobban, 3-1-re vezetett, de Mayer 5-5-nél riválisa rontásával és egy ásszal előnybe került.

A második felvonás elején Nadal komoly nyomás alá helyezte a németet, de csak 0-30-ig jutott (1-1-nél), bréklabdáig nem. A világranglistán 23. Mayer túlélte a nehéz pillanatokat, majd a hetedik játékban elvette a hispán adogatását, végül meccslabádánál egy szép röptével biztosította be pályafutása eddigi legnagyobb győzelmét.

Jutalma a Feliciano Lopez-Tomas Berdych párharc győztese elleni negyeddöntő lesz.

A Mayer-Nadal találkozó statisztikái:  
ATP 1000 SHANGHAI ROLEX MASTERS
SANGHAJ, 3.24 MILLIÓ DOLLÁR, KEMÉNYPÁLYA 
Férfi egyes, nyolcaddöntő:
Mayer (német, 15.)-Nadal (spanyol, 1.) 7:6(7-5), 6:3
Murray (skót, 2.)-Wawrinka (svájci, 14.) 6:4, 3:6, 6:3
Ferrer (spanyol, 3.)-Ferrero (spanyol) 1:6, 7:5, 6:2