Murray és Marosi vette az első akadályt

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 29. 09:04
Továbbjutott az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) női párosversenyének első köréből a Marosi Katalin - Megan Moulton-Levy kettős, miután két szettben legyőzte ellenfelét. A férfi egyesek komolyabb meglepetés nélkül befejeződtek, a női mezőnyben talán csak a hazai pályán szereplő Venus Williams korai, második körös kiesése tűnik korainak.


 

Az amerikai nyílt teniszbajnokság programja az eső miatt csúszott, majd a kényszerű szünetet követően női párosban magyar siker született. Marosi Katalin, párban az amerikai Megan Moulton-Levyvel két szettben legyőzte az Irina-Camelia Begu - Klara Zakopalova román-cseh kettőst az első fordulóban, így a 32 közé jutottak.

A női mezőnyben csak a korábbi világelső, kétszeres US Open-győztes (2000, 2001) Venus Williams kiesése számít meglepetésnek a második fordulóban, még akkor is, ha a hazai közönség előtt játszó amerikai teniszezőnő már csak a 60. a WTA-világranglistán.

A 33 éves, hétszeres Grand Slam-győztes játékos nagy csatában, a döntő szettet rövidítésben elbukva veszített a kínai Cseng Csie ellen. Williams betegségéből visszatérve már nem a régi, sorozatban a harmadik US Openen bukott el a harmadik forduló előtt.

A férfi egyesben nincs nagy meglepetés, vége az első fordulónak, az utolsó etapban Andy Murray biztosította helyét a második körben a nagyágyúk közül, miután három sima szettben legyőzte a francia Michael Llodrát. A következő fordulóban az argentin Leonardo Mayer lesz az ellenfele.

2013-AS AMERIKAI NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (US OPEN)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért):
Andy Murray (brit, 3.) - Michael Llodra (francia) 6:2, 6:4, 6:3
Juan Martín Del Potro (argentin, 6.) - Guillermo Garcia-Lopez  (spanyol) 6:3, 6:7 (5-7), 6:4, 7:6 (9-7)
Stanislas Wawrinka (svájci, 9.) - Radek Stepánek (cseh) 7:6 (7-2), 6:3, 6:2
Rajeev Ram (amerikai) - Fabio Fognini (olasz, 16.) 6:1, 6:2, 6:2
Kevin Anderson (dél-afrikai, 17.) - Daniel Brands (német) 7:5, 4:6, 6:2, 6:3
Andreas Seppi (olasz, 20.) - Xavier Malisse (belga) 6:3, 3:6, 7:5, 7:5
Mihail Juzsnij (orosz, 21.) - Nicolas Mahut (francia) 6:4, 6:4, 7:6 (7-4)
Aleksz Bogomolov Jr. (orosz) - Benoit Paire (francia, 24.) 7:5, 2:6, 6:4, 5:7, 7:6 (7-5)
Jevgenyij Donszkoj (orosz) - Jürgen Melzer (osztrák, 29.) 7:5, 6:3, 7:6 (7-3)
Somdev Devvarman (indiai) - Lukás Lacko (szlovák) 4:6, 6:1, 6:2, 4:6, 6:4
Peter Gojowczyk (német)- Igor Sijsling (holland) 7:6 (9-7), 2:6, 6:4, 6:1
Ivo Karlovic (horvát) - James Blake (amerikai) 6:7 (2-7), 3:6, 6:4, 7:6 (7-2), 7:6 (7-2)
Tim Smyczek (amerikai) - James Duckworth (ausztrál) 3:6, 6:2, 6:4, 6:1
Llleyton Hewitt (ausztrál) - Brian Baker (amerikai) 6:3, 4:6, 6:3, 6:4
Alekszandr Dolgopolov (ukrán) - David Goffin (belga) 6:2, 6:4, 6:4
Marcel Granollers (spanyol) - Jürgen Zopp (észt) 6:1, 3:6, 1:6, 6:3, 6:4
Leonardo Mayer (argentin) - Victor Hanescu (román) 7:6 (7-4), 6:4, 3:6, 7:6 (7-4)
Markosz Bagdatisz (ciprusi) - Go Szoeda (japán) 6:4, 6:3, 6:1

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért):
Agnieszka Radwanska (lengyel, 3.) - María Teresa Torró Flor (spanyol) 6:0, 7:5
Sloane Stephens (amerikai, 15.) - Urszula Radwanska (lengyel) 6:1, 6:1
Jamie Hampton (amerikai, 23.) - Kristina Mladenovic (francia) 7:5, 6:4
Cseng Csie (kínai) - Venus Williams (amerikai) 6:3, 2:6, 7:6 (7-5)
Laura Robson (brit, 30.) - Caroline Garcia (francia) 6:4, 7:6 (7-5)
Li Na (kínai, 5.) - Sofia Arvidsson (svéd) 6:2, 6:2
Carla Suárez Navarro (spanyol, 18.) - Coco Vandeweghe (amerikai) 6:3, 6:4  
Anasztaszja Pavljucsenkova (orosz, 32.) - Asheigh Barty (ausztrál) 6:4, 6:0

NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért):
Marosi Katalin , Megan Moulton-Levy (magyar, amerikai) - Irina-Camelia Begu, Klara Zakopalova (román, cseh) 6:3, 7:6 (7-4)