Megvan Szávay Ági idei első győzelme!

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 21. 09:29
Vert helyzetből nyert a Szávay Ágnes, Jelena Vesznyina kettős az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének első fordulójában. A magyar versenyző ezzel első sikerét könyvelhette el ebben az esztendőben. Ana Ivanovics, Jelena Jankovics és Dinara Szafina is a harmadik körbe jutott egyesben.



Szávay Ágnes egyesben sajnos váratlan vereséget szenvedett magyar idő szerint hétfőn hajnalban a kazah Galina Voszkobojevától. A 23. kiemelt magyar 1 óra 57 perc alatt 6:3, 3:6, 6:4-re kapott ki. A versenyzőnknek így a páros maradt az egyetlen esélye.

 

A Vasas teniszezőnője az orosz Jelena Vesznyinával vágott neki a duók versenyének, és az első körben a nyolcadikként kiemelt Csie Jung Csang, Tien Tien Szun tajvani, kínai kettőssel találták magukat szemben. A nyitó szettben aztán hamar 3:0-ás hátrányba kerültek Szávayék, és csak másodszorra tudták hozni saját szervajátékukat.

 

Igaz, a folytatásban 1:5-ről 3:5-re is feljött a magyar, orosz páros, de ebben a játszmában már így sem lehetett mit tenni, a mérkőzés ezen szakaszát az ellenfél húzta be 6:3-mal. A második periódusra „összeérett” Vesznyina és a soltvadkerti hölgy játéka, és 3:1-re elmentek, sőt egy maratoni hosszúságú gémben 4:1-re növelték előnyüket. Végül sikerült egyenlíteni, a középső szett 6:3-mal ezúttal Szávayéké lett.

 

A mindent eldöntő szakaszban 2:2-ig fej-fej mellett haladtak a felek, azonban ezután Szávayék brékelőnyhöz jutottak, és szervajátékukat is hozták, amellyel a továbbjutás küszöbére kerültek. Ám sajnos néhány perccel később már 4:4 állt az eredményjelzőn.

 

A felvonás hajrájában aztán szerencsére újra fordult a kocka, előbb előnybe került a magyar, orosz kettős, majd saját adogatójátékukat is hozták – a második meccslabdájukat már értékesítették, és ennek köszönhetően 6:4-gyel megnyerték a találkozót.

 

Folytatás a második körben a Iveta Benesova-Barbora Zahlavova Strychova cseh kettős ellen.

 

Szávay Ágnesnek ez volt az első nyert meccse ebben az évben, hiszen egyesben négyszer szenvedett vereséget 2009-ben, és egy alkalommal párosban is alulmaradt.

 

Az egyesek versenyében két szettben harcolta ki a továbbjutást a két szerb klasszis, a világelső Jelena Jankovics és az ötödikként rangsorolt Ana Ivanovics is. Előbbi a belga Flipkenst verte kissé nehézkesen, míg szépségéről is híres honfitársnője az olasz Briantit búcsúztatta jóval könnyedebben.

 

A topversenyzők közül az orosz Dinara Szafina szenvedett meg a legjobban a második fordulóban, hiszen a szintén orosz Makarova az első szettet elvette a harmadik helyen kiemelt klasszistól. A folytatást viszont nem bírta, így Marat Szafin húga is a harmadik körbe lépett.

 

Érdekesség, hogy a Szávayt búcsúztató kazah Voszkobojeva a második „kanyart” is vette, miután Karin Knappot legyőzte, így bejutott a legjobb 32 közé.

 

 

 

NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ:
Szávay, Vesznyina (magyar, orosz) - Csia-csung Csuang, Tien-tien Szun (tajvani, kínai, 8.) 3:6, 6:3, 6:4

 

 

NŐI EGYES, A 32. JUTÁSÉRT:
Jankovics (szerb, 1.) - Flipkens (belga) 6:4, 7:5
Szafina (orosz, 3.) - Makarova (orosz) 6:7 (3-7), 6:3, 6:0
Ivanovics (szerb, 5.) - Brianti (olasz) 6:3, 6:2
Zvonarjova (orosz, 7.) - Gallovits 6:0, 6:0
Petrova (orosz, 10.) - Mirza (indiai) 6:3, 6:2
Wozniacki (dán, 11.) - Pasqual (spanyol) 6:3, 6:3
Cornet (francia, 15.) - Petkovic (német) 6:1, 6:0
Bartoli (francia, 16.) - Pironkova (bolgár) 7:5, 6:2
Dokic (ausztrál) - Csakvetadze (orosz, 17.) 6:4, 6:7 (4-7), 6:3
Hantuchova (szlovák, 19.) - Johansson (francia) 6:3, 4:6, 6:3
Kanepi (észt, 25.) - Mayr (osztrák) 6:3, 6:1
Ai Szugijama (japán, 26.) - Dechy (francia) 1:6, 6:1, 6:3
Klejbanova (orosz, 29.) - Cohen-Aloro (francia) 6:1, 3:6, 6:2
Safarova (cseh) - Erakovic (új-zélandi) 6:1, 3:6, 9:7
Voszkobojeva (kazah) - Knapp (olasz) 6:4, 6:1
Errani (olasz) - Niculescu (román) 6:2, 6:3