Megszakadt Szávay győzelmi sorozata

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 19. 20:50
Nem sikerült az újabb bravúr Szávay Áginak, a montreali kétmillió dollár összdíjazású WTA Grand Prix nyolcaddöntőjében. Egy óra tíz perc alatt, 6:3, 6:3-ra kikapott az idei wimbledoni döntős orosz Vera Zvonarjovától. Szávay Ági pályafutása eddigi leghosszabb győzelmi sorozata fejeződött be, a július elején, Budapesten indult menetelés 12 meccsen át tartott.


A világranglistán tavaly az ötödik helyig jutott 25 éves moszkvai négyszer nyerte el Szávay adogatójátékát (játszmánként két-két alkalommal).

És miután Szávay csak egy-egy esetben tudott brékelni szettenként így viszonylag magabiztosan győzve jutott a legjobb nyolc közé.

Szávay Ági tíz nappal az amerikai nyílt teniszbajnokság, az év utolsó GS-versenyének rajtja előtt így is elégedett lehet, hiszen négy hét szünet után két győzelmével 125 világranglista pontot gyűjtött, aminek köszönhetően az az első harminc közé kerülhet a ranglistán. Arra viszont minimális esélye maradt, hogy kiemeltként rajtoljon Flushing Meadowsban.