Meg tud-e állni Czink a lejtőn?

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 19. 12:21
Czink Melinda négy helyet visszacsúszva csupán 51. a női teniszezők világranglistáján, Szávay Ágnes ellenben egy helyet javított, és 33. Rafael Nadal Monte Carló-i győzelmével közelebb férkőzött Novak Djokovicshoz.


 

Minimális változást hoztak a múlt heti versenyek a női illetve a férfi tenisz-világranglisták sorrendjében. Az ATP Touron Rafael Nadal az újabb Monte Carló-i címvédésével közelebb került a jelenleg második Novak Djokovicshoz, aki nem tudta megismételni 2009-es finalista szereplését.

A tovább gyengélkedő Andy Murray visszacsúszott az ötödik helyre, pedig az őt megelőző Juan Martín del Potro az idén mindössze négy mérkőzést játszott, és a januári Australian Open óta nem lépett pályára sérülés miatt.

A legnagyobb ugrást a monacói döntős Fernando Verdasco könyvelhette el, három helyet javítva ezen a héten a kilencedik. Ugyanakkor a horvát Marin Cilic – valószínűleg átmeneti jelleggel – kiesett a top10-ből.

Ami a magyarokat illeti, továbbra is Balázs Attila az első számú hazai férfi teniszező, igaz, három helyet rontva jelenleg a 250. Őt Kellner Ádám (401.) és bátyja, Balázs György (525.) követi a képzeletbeli dobogón.

A nőknél még ennyi változás sem történt. Serena Williams úgy őrzi magabiztosan a trónját, hogy január óta nem lépett pályára. Gyakorlatilag nincs kirobbanó formában teniszező játékos, hétről hétre mindig más örülhet vasárnap. Ennek megfelelően legutóbb az ausztrál Samantha Stosur ünnepelhetett, aki a charlestoni 700 ezer dolláros amerikai salaktornás verseny megnyerésével visszakerült az első tízbe. Ez egyben azt is jelentette, hogy a belga Kim Clijsters kicsúszott a legjobb tíz közül (11.).

A magyaroknál Szávay Ágnes a jövő héten tér vissza a WTA Tourra, Stuttgartban szerepel április 26-tól közel három hét kihagyás után. A ranglistán továbbra is ő az első számú magyar, egy helyet javítja jelenleg 33. Czink Melinda charlestoni korai kudarcának köszönhetően újabb négy helyet rontott, és már csak 51.

Czink 2010-ben eddig kilenc WTA Grand Prix-n indult, de hétszer az első forduló a végállomást jelentette számára. Még szomorúbb a kép, ha hozzátesszük, a szezonnyitó brisbane-i versenye óta egyetlen meccset tudott nyerni.

A többi, top500-ban jegyzett magyar játékos helyezésében nem történt komolyabb változás.

Ezen a héten nem rendeznek újabb tornát a WTA Touron, mert a nemzetközi válogatottaké a főszerep a FED-kupán.

Ami a juniorok világranglistáját illeti, a lányoknál sokáig második Babos Tímea jelenleg negyedik, a fiúknál viszont Fucsovics Márton tartja a hatodik helyét, ráadásul közvetlen mögött a hetediken Zsiga Máté található.

AZ ATP-VILÁGRANGLISTA ÉLMEZŐNYE:
1. ( 1.) Roger Federer (svájci) 10 690 pont
2. ( 2.) Novak Djokovics (szerb) 7390
3. ( 3.) Rafael Nadal (spanyol) 6980
4. ( 5.) Juan Martín del Potro (argentin) 5725
5. ( 4.) Andy Murray (brit) 5485
6. ( 6.) Nyikolaj Davigyenko (orosz) 5335
7. ( 7.) Andy Roddick (amerikai) 4780
8. ( 8.) Robin Söderling (svéd) 4595
9. (12.) Fernando Verdasco (spanyol) 3145
10. (10.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3005
...250. (247.) Balázs Attila 184

 

A WTA-VILÁGRANGLISTA MEZŐNYE:
1. (1.) Serena Williams (amerikai) 7946 pont
2. (2.) Caroline Wozniacki (dán) 6255
3. (3.) Dinara Szafina (orosz) 6150
4. (4.) Venus Williams (amerikai) 5817
5. (5.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 5620
6. (6.) Jelena Gyementyjeva (orosz) 4965
7. (7.) Jelena Jankovics (szerb) 4740
8. (8.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 4190
9. (9.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 4080
10. (11.) Samantha Stosur (ausztrál) 3975  
…33. (34.) Szávay Ágnes 1615
…51. (47.) Czink Melinda 1321

 

Címkék: atpteniszwta