Magyarok nélkül folytatják Pekingben

Létrehozva: 2011. október 1. 15:52
Mindkét magyar a főtáblára jutás kapujában bukott el a WTA Tour egyik legrangosabb tornáján, a pekingi China Open selejtezőjének második fordulójában. Czink Melinda után Arn Gréta is kudarcot vallott, a második kiemelt, dél-afrikai Chanelle Scheepers bánt el vele szombaton.


Fantasztikusan sikerül Scheepers kínai túrája, a 27 éves dél-afrikai teniszezőnő a múlt héten Kantonban diadalmaskodott (pályafutása első címét begyűjtve), ami a 41. helyig repítette a világranglistán, most pedig megszerezte a kvalifikációt Pekingben, és a legjobb 64 között folytathatja.

Korábban Czink Melinda döntő szett rövidítésben kapott ki a brit szabadkártyás tehetségtől, Laura Robsontól.

További érdekesség, hogy bár sem Petra Kvitova, sem Viktorija Azarenka nem tudott továbbjutni a legjobb négy között pénteken, Tokióban (a tornát azóta Agnieszka Radwanska nyerte), de mindketten vigasztalódhattak azzal, hogy kijutottak az október végén rendezendő, isztambuli WTA-világbajnokságra. Wozniacki és Saparova már korábban kvalifikálta magát.

A WTA Race jelenlegi rangsora alapján Li, Zvonarjova, Stosur és Bartoli fér még be a top nyolcba, de Petkovic és Radwanska is "pályázik" az indulásra.

Ami a férfiakat illeti, az amerikai Donald Young élete első döntőjét játszhatja a bangkoki ATP-tornán, akárcsak soros ellenfele, Andy Murray öt évvel ezelőtt. A brit világsztár ötödször finalista ebben az idényben, idén már kétszer mérkőzött Young-gal, Indian Wellsben kikapott tőle 7:6, 6:3-ra, a US Open nyolcaddöntőjében viszont három szettben verte.

WTA PEKING, CHINA OPEN, 4,5 MILLIÓ DOLLÁR, KEMÉNYPÁLYA
Női egyes, selejtező, 2. forduló
Robson (brit, szk.)-Czink (magyar) 6:3, 3:6, 7:6(7-4)
Scheepers (dél-afrikai, 2.)-Arn (magyar, 12.) 6:4, 6:1
PTT THAILAND OPEN, BANGKOK, 551 EZER DOLLÁR, KEMÉNYPÁLYA
Férfi egyes, elődöntő
Murray (brit, 1.)-Simon (francia, 3.) 6:2, 3:6, 6:2
D. Young (amerikai)-Monfils (francia, 2.) 4:6, 7:6 (7-5), 7:6 (7-5)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gyémánt teniszpályát avattak Pekingben
A tenisz két élő legendájának, Pete Samprasnak és Marat Szafinnak a főszereplésével avatták fel a Kínai Nemzeti Teniszközpont legújabb varázslatát, a Diamond Courtot (Gyémánt pálya). A két korábbi világelső parádéjából az orosz...
Tovább a teljes cikkhez »