Kiesett a címvédő Wimbledonban

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 3. 18:49
A tavalyi győztes Petra Kvitová számára már a negyeddöntőben véget ért az idei wimbledoni Grand Slam, miután 6:3, 7:5-re alulmaradt Serena Williamsszel szemben. A tornát már négyszer megnyert amerikai kimérte a győzelmet: mindkét szettben egyszer-egyszer brékelt.


 

Serena Williams útja Cseng-csién és Jaroszlava Svedován keresztül vezetett a nyolc közé, és mindkét ellenfelét három szettben verte – most ennyire sem kellett megerőltetnie magát.

Két játszmában ráadásul azt a Petra Kvitovát búcsúztatta, aki tavaly a győztesnek járó serleget is magasba emelhette az All England Clubban.

„Kemény teszten vagyok túl, elvégre a címvédővel meccseltem. Épp ezért nem volt semmi vesztenivalóm, nagyon élveztem a játékot” – nyilatkozta az interjúszobában.

„Nagyon izgatott vagyok. Bízom benne, hogy a folytatásban ennél is jobban teniszezem, de erős ellenfelek vannak a mezőnyben, akik szintén a végsőkig küzdenek.”

A rutin mindenesetre a Williams lány mellett szól, hiszen a versenyben maradt hölgyek közül ő az egyetlen, aki belekóstolt már a győztes wimbledoni döntő ízébe.

Serena vélhetően a korábbi világelső Viktorija Azarenkával találkozik az elődöntőben, aki Tamira Paszek ellen kerülhet a legjobb négy közé.

A németek csatáját Angelique Kerber nyerte, és jutott először elődöntőbe Wimbledonban, miután három játszmában legyőzte honfitársát, Sabine Lisickit.

Legutóbb a '89-es Australian Openen volt arra példa, hogy két német Grand Slam-negyeddöntőt játsszon, akkor Steffi Graf kerekedett felül Claudia Kohde-Kilschen.

A férfiaknál közben kialakult a negyeddöntő párosítása: Djokovics Mayerrel, Federer Juzsnyijjal, Ferrer Murrayvel, Tsonga pedig Kohlschreiberrel méri össze az erejét.

 

WIMBLEDON (16,1 millió font, fű):

Női egyes, negyeddöntő

S. Williams (amerikai, 6.)–Kvitová (cseh, 4.) 6:3, 7:5

Kerber (német, 8.)–Lisicki (német, 15.) 6:3, 6:7, 7:5

Férfi egyes, nyolcaddöntő

Djokovics (szerb, 1.)–Troicki (szerb) 6:3, 6:1, 6:3

F. Mayer (német, 31.)–Gasquet (francia, 18.) 6:3, 6:1, 3:6, 6:2

Federer (svájci, 3.)–Malisse (belga) 7:6, 6:1, 4:6, 6:3

Juzsnij (orosz, 26.)–Istomin (üzbég) 6:3, 5:7, 6:4, 6:7, 7:5

Ferrer (spanyol, 7.)–Del Potro (argentin, 9.) 6:3, 6:2, 6:3

Murray (brit, 4.)–Cilic (horvát, 16.) 7:5, 6:2, 6:3

Tsonga (francia, 5.)–Fish (amerikai, 10.) 4:6, 7:6, 6:4, 6:4

Kohlschreiber (német, 27.)–B. Baker (amerikai) 6:1, 7:6, 6:3

A negyeddöntő párosítása

Djokovics (szerb, 1.)–F. Mayer (német, 31.)

Federer (svájci, 3.)–Juzsnij (orosz, 26.)

Ferrer (spanyol, 7.)–Murray (brit, 4.)

Tsonga (francia, 5.)–Kohlschreiber (német, 27.)