Justine Heninnek jót tett a kihagyás

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 3. 08:49
Húsz hónapos kihagyás után, frissen és elszántan tér vissza a teniszvilágba a korábbi világelső Justine Henin, aki úgy érzi, a korábbinál is jobb teljesítményre lehet képes a versenyeken. A belgák egykori világelsője még meg is lepte szurkolóit, mivel azt állítja, mostanára lett igazán „felnőtt”, ehhez pedig szükség volt a sportkarrier ideiglenes felfüggesztésére.


A liege-i születésű, de már Monte-Carlóban élő Henin 2008. május 14-én sokkolta szurkolóit és a sportvilágot azzal, hogy bejelentette visszavonulását. Állította, mindent átgondolt és cseppet sem bánja, hogy új szakasz kezdődik az életében.

Sokáig nem is hallottunk Justine-ről, aztán Kim Clijsters tavalyi diadalmas visszatérése és a US Open megnyerése után jöttek az információk a belgák másik büszkeségéről. Szeptember 22-én pedig már kevesen lepődtek meg, amikor kiderült, Henin is újrakezdi pályafutását.

„Hiszek abban, hogy még jobb játékos lehetek. Sokkal jobban támaszkodhatom majd a tapasztalataimra, mint korábban. Ha kétszáz százalékig benne élsz a teniszben, akkor fel sem fogod, hogy miket éltél át. De a kihagyásom sokat segített ebben, végre felfogtam, mit is értem el a pályán” – jelentette ki Henin.

A még mindig csak 27 éves teniszező hét egyéni Grand Slam-tornát nyert, összesen 41 versenyen bizonyult a legjobbnak. Az elmúlt egy évtizedben csak a Williams-nővérek produkáltak hasonló eredménysort a hölgyeknél, vagyis a visszatéréssel elég nagy terhet rakott saját magára a belga klasszis.

Henin a jövő héten a brisbane-i viadalon ragad ütőt, majd Sydneyben lép pályára a melbourne-i Australian Open előtt.

„Mit is mondhatnék? Jobban ismerem magam, mint korábban, ez most a leglényegesebb. Huszonhét éves vagyok, ezért is szeretném másként megélni a második pályafutásomat, mint az elsőt. Csodálatos élményt jelentett, hogy tizennyolc hónapra eltávolodhattam a teniszvilágtól. És mégis visszatérhettem, mert úgy éreztem, hogy felnőttem” – tette hozzá Henin.