Jól kezdett Hewitt a Queen's Club füvén

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 9. 19:22
Remek teljesítménnyek mutatkozott be az egykori világelső Lleyton Hewitt a londoni Queen's Clubban zajló füves pályás tenisztornán Londonban. A 713 ezer euró összdíjazású tornán pályára lépett a kétszeres Grand Slam győztes Marat Szafin is, akinek szetthátrányból kellett fordítania a selejtezős Jamie Ward ellen. A németországi Halléban eközben győzött a harmadik kiemelt Tomas Berdych ezzel bejutott a második fordulóba.


A salakpályás szezon legnagyobb tornája ugyan vasárnap végetért, azonban a füves pályás szezon még csak most kezdődik. A férfiak mezőnyében három jelentős tornát is rendeznek a héten Halléban és a londoni Queen's Clubban füvön, Varsóban salakon mérik össze erejüket a világ legjobbjai.

 

Sikeresen vette az első akadályt a londoni Queen's Club füvén rendezett füves tornán a négyszeres korábbi győztes Lleyton Hewitt. A 11. kiemelt áldozata a szabadkártyás hazai tehetség Josh Goodall volt, akit mindkét szettben egyaránt 6:4-re vert.

 

A nagy nevek közül az első napon pályára lépett Marat Szafin és a horvát Mario Ancic is. Előbbi három szettben győzött Jamie Ward ellen, míg utóbbi könnyedén verte az ecuadori veterán Nicolas Lapenttit.

 

A kemény és füves pályán jól mozgó amerikai Robby Ginepri is a második fordulóba jutott, Spadeát verte és a következő fordulóban honfitársával Andy Roddick ellen lép pályára, amely remek ütközetnek tűnik.

 

Eközben Halléban szintén 713 ezer euró összdíjazású torna zajlik. Az első napon a legnagyobb pályára lévő játékos a 3. kiemelt, Tomas Berdych, aki hagyományosan jól mozog a zöld borításon.

 

Nehéz ellenfél elé tekintett a cseh, azonban könnyedén, két szettben verte a korábbi ausztrál nyílt teniszbajnokság győztesét Thomas Johanssont.

 

Meglepő módon kiesett a Roland Garroson nyolcaddöntőt játszó Julien Benneteau és a finn hetedik kiemelt Jarkko Nieminen is.

 


ATP TORNA, LONDON, QUEEN'S CLUB, 713 EZER EURÓ ÖSSZDÍJAZÁS, FÜVES BORÍTÁS
1. FORDULÓ
Verdasco (spanyol, 9.) – Lee (dél-koreai) 5:3-nál Lee feladta
Hewitt (ausztrál, 11.) – Goodall (angol) 6:4, 6:4
Tipszarevics (szerb, 13.) – Navarro (spanyol) 7:6 (7-2), 6:4
Grosjean (francia) – de Voest (dél-afrikai) 7:6 (8-6), 6:1
Nisikori (japán) – Falla (kolumbiai) 2:6, 6:4, 6:2
Ancic (horvát) – Lapentti (ecuadori) 7:5, 6:3
Ginepri (amerikai) – Spadea (amerikai) 6:4 7:6 (7-4)
Troicki (szerb) – Sela (izraeli) 6:4 6:4
Cilic (horvát) – Melzer (osztrák) 7:6 (7-2), 7:6 (7-5)
Guccione (ausztrál) – Lu (tajvani) 6:4, 6:7 (2-7), 7:5
Szafin (orosz) – Ward (angol) 4:6, 6:1, 6:4
Gulbis (lett) – Vliegen (belga) 6:4, 7:5
Björkman (svéd) – Kunyicin (orosz) 7:6 (7-3), 4:6, 6:4
Karanusic (horvát) – Cipolla (olasz) 6:4, 6:3
Sirianni (ausztrál) – Bogdanovic (angol) 6:3, 6:3

 

ATP TORNA, HALLE, 713 EZER EURÓ ÖSSZDÍJAZÁS, FÜVES BORÍTÁS:
1. FORDULÓ
Berdych (cseh, 3.) – T. Johansson (svéd) 6:3, 7:5
Zverev (német) – Nieminen (finn, 7.) 2:6, 6:4, 6:2
Beck (német) – Gicquel (francia) 6:7 (4-7), 7:6 (7-4), 6:3
Kohlschreiber (német) – Benneteau (francia) 6:4, 6:1
Becker (német) – Gremelmayr (német) 6:4, 6:2
Söderling (svéd) –Petzschner (német) 6:4, 4:6, 6:4

 

ATP TORNA, VARSÓ, 425 EZER EURÓ ÖSSZDÍJAZÁS, SALAK
1. FORDULÓ
Starace (olasz, 6.) – Olejniczak (lengyel) 6:2, 6:3
Daniel (brazil) – Volandri (olasz) 6:3, 6:4
Koroljev (orosz) – Hanescu (román) 6:4, 6:2
Vanek (cseh) – Berlocq (argentin) 1:6, 6:2, 7:6 (7-5)
Serra (francia) – Coria (argentin) 6:3-nál Coria feladta