Hiába támadt fel Murray, Nadal győzött

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 18. 18:21
Szenzációs második szett után gyűrte le a világranglista-első Rafael Nadal a skót Andy Murrayt Monte Carlóban, a rangos Masters elődöntőjében szombat este. A salakkirály sorozatban ötödször döntős Monacóban, egymás után 26. győzelménél tart a viadalon, 2006 tavasza óta szettet sem vesztett.


Harmadszor találkozott a két ifjú klasszis idén, Rotterdamban Murray, Indian Wellsben Nadal győzött keménypályán. Ezúttal azonban salakon ütköztek meg, kétség sem fért tehát ahhoz, ki a találkozó esélyese. Még akkor sem, ha Murray rendkívül sokat fejlődött a borításon, élete első elődöntője várt rá salakon. A csütörtöki esőnap után pénteken mindketten dupláztak, egy nap alatt meneteltek a nyolcaddöntőből a négy közé.

Rögtön egymásnak feszültek a felek, a skót agresszív alapvonaljátékába azonban becsúszott egy-két hiba, ami máris lépéselőnybe hozta Nadalt (2:0). Ezután elvették egymás adogatását, három brék adta tehát meg a mérkőzés alaphangját. Nadalt azonban nem lehetett kiütni a nyeregből, még az is belefért, hogy három bréklabdát "elszórakozzon"4:1-nél, s végül a harmadik brékkel megnyerte a szettet.

A folytatásban mindketten nullára hozták adogatójátékukat, de a spanyol a negyedik, vérverejtékes gémben lebirkózta Murrayt, máris megint nála volt a brékelőny. 5:2-nél a szettben maradásért kellett adogatnia a skótnak... Ez nem okozott neki különösebb gondot, sőt, feltámadt! Nem mindennapi játék következett, ahol Murray előbb két bréklabdát hagyott veszni, majd fordult a kocka, meccslabdát hárított. Végül alaposan megfuttatta a salakkirályt, s a harmadik, hívogató lehetőséget már kihasználta, egy remek átemeléssel visszajött a meccsbe.

Különpárbajba, rövidítésbe torkollt a második szett. Itt aztán végig Nadal uralta a játékot és 6:2, 7:6 (7-4)-gyel megnyerte a mérkőzést.

MONTE CARLO ROLEX MASTERS –

ATP-TORNA, MONTE CARLO, 2,75 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, SALAK


FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Rafael Nadal (spanyol, 1.)–Andy Murray (brit, 4.) 6:2, 7:6 (7-4)

Novak Djokovics (szerb, 3.)–Stanislas Wawrinka (svájci, 13.) 4:6, 6:1, 6:3