Henin tiszteletben tartható döntése

Szerző: MTILétrehozva: 2008. május 15. 14:13
Bátor és tiszteletben tartható, de sajnálatosan korai döntésnek minősítette több belga sajtókommentár csütörtökön a női teniszvilágranglista-vezető Justine Henin bejelentését pályafutásának azonnal befejezéséről.


Az elemzők úgy ítélik meg, az év eleje óta tapasztalt botladozások igazolják a mindössze 26 éves sztárnak azt a meglátását, hogy megtört a korábbi lendület, és csökkent benne a hév. Megemlítik, hogy van olyan vélemény, amely szerint Henin visszatérése azért nem teljesen kizárt. Bár a kommentárokon érződik a csalódottság, nem tesznek szemrehányást a bajnoknőnek azért, hogy nem próbálja megismételni négy évvel ezelőtti olimpiai aranyérmét.

 

Henin előző nap jelentette be visszavonulását, leszögezve azt is, hogy végérvényes és visszavonhatatlan döntésről van szó. "Mindent beleadtam a sportba, amit tudtam, és mindent ki is vettem belőle, amit adni tudott nekem" - hangoztatta akkor a belga klasszis.

 

A belga kommentárok sorra veszik Henin pályafutásának fontosabb lépéseit, és emlékeztetnek arra, hogy a kemény edzés-erőfeszítések mellett magánéleti és egészségügyi problémákkal is meg kellett küzdenie.

 

Távozását minden idők legnagyobbnak tartott belga sportolójához, a kerékpáros Eddy Merckx-éhez hasonlították. A legnagyobb példányszámú lap, a Het Laatste Nieuws szerint a belga történelem legfontosabb sportolója vonul most vissza.

 

A La Libre Belgique című brüsszeli újság - Henin közismerten nehéz természetére is utalva - leszögezte, hogy most új meccs kezdődik a sportolónő számára, és ebben azt kell elérnie, hogy két énje közül a nő a játékos nyomába érjen.