Háromórás csatában győzött Rafa Nadal

Létrehozva: 2011. november 21. 09:05
Győzelemmel tért vissza több mint egy hónapos pihenője után Rafael Nadal, aki óriási csatában, 2 óra 53 perc alatt verte meg a londoni 2,228 millió fontos ATP-világbajnokság idei egyetlen újoncát, Mardy Fisht a B-csoportban.


A 17 és fél ezres közönség sima első szettet láthatott, az utoljára Sanghajban játszó spanyol rögtön az első, majd a hetedik gémben brékelt és 34 perc alatt előnybe került.

A top10-be az idén először betört amerikai a másodikra lendült bele, kezelni tudta a salakkirály tenyeresét, miközben saját maga nyerőket tudott ütni belőle és a hálónál sem nagyon hibázott, végül egy szép röptével egyenlíteni tudott.

A döntő játszmát a tavalyi döntős úgy kezdte, mint az elsőt, ám Fishnek volt válasza, 2-0-s hátrányból kétszer elvéve riválisa adogatását már 3-2-re vezetett, mielőtt Nadal egy újabb brékkel egalizált. Innentől fej-fej mellett haladtak, a hispán 5:4-es előnyénél meccslabdákat puskázott el, de a rövidítésben győzött és 8-1-re javította a tengerentúli elleni mérlegét.

A 2011-ben hatodik Roland Garros-sikerét arató Nadal 18 nyerővel és 27 önhibával zárt, ez volt idei 67. győzelme (13 vereség mellett). Kedden Roger Federer ellen folytatja.

TENISZ, ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, 2,228 MILLIÓ FONT
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ:
Nadal (spanyol, 2.)-Fish (amerikai, 8.) 6:2, 3:6, 7:6(7-3)
Federer (svájci, 4.)-Tsonga (francia, 6.) 6:2, 2:6, 6:4
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Federer a nyitányon is legyőzte Tsongát
Párizs után egy hét alatt másodszor győzte le Roger Federer Jo-Wilfried Tsongát, vasárnap a londoni ATP-világbajnokság nyitányán 6:2, 2:6, 6:4-re múlta felül a franciát az B-csoportban....
Tovább a teljes cikkhez »