Dráma az Australian Openen

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 18. 15:48
Már az első fordulóban kiesett a hazaiak kedvence, Lleyton Hewitt az Australian Openen, de milyen csatában?! David Nalbandian majd’ ötórás küzdelemben kerekedett felül az ausztrálon, a döntő szett kilencvenhárom percig tartott. Mini Isner-Mahut az évnyitó Grand Slamen.


 

Roger Federer és Rafael Nadal már bemutatkozott az Australian Openen, az első forduló leglátványosabb mérkőzését mégsem ők, hanem David Nalbandian és Lleyton Hewitt játszotta.

A két teniszező 2002-ben még Wimbledonban döntőzött, most azonban már mindjárt az első körben összeakadtak, és el sem engedték egymást öt órán keresztül.

Pedig a hazaiak kedvence, Hewitt a negyedik szettben relatíve rövidre zárhatta volna a csatát, ám a tie breakben alulmaradt, így a maratoni ötödik felvonásra maradt a döntés.

A záró játszmában kilencvenhárom percig nyűtték egymást, nem a véletlen műve, hogy Nalbandiannak a lába is begörcsölt. Az edzője azonban a segítségére küldött egy tablettát, amely új erőt vitt a végül győzedelmeskedő argentinba.

A meccs után Nalbandian elismerte, számára kellemetlenül is végződhetett volna a mérkőzés, de mondani sem kell: egyáltalán nem csalódott, hogy ő maradt versenyben.

Hewitt-tal jó ismerősök az AO-n, hiszen 2005-ben a negyeddöntőben már összeakadtak – abból a csörtéből az ausztrál jött ki jobban.

Mostanáig az egymás elleni mérleget tekintve is rosszabbul állt a 27. kiemelt dél-amerikai, ám immár 3-3-ra módosult az arány.

A tudást tekintve akár most is rendezhették volna a nyolc között a meccset, ám mivel Hewitt nem volt kiemelt, Fortuna csúnya tréfát űzött a fiúkkal. Ha mások nem is, a semleges teniszrajongók mindenképpen jól jártak.

 

AUSTRALIAN OPEN, FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (25 millió ausztrál dollár, kemény pálya):
Nalbandian (argentin, 27.)-Hewitt (ausztrál) 3:6, 6:4, 3:6, 7:6(7-1), 9:7
 
A NAP TOVÁBBI FÉRFIEREDMÉNYEI:

Rafael Nadal (spanyol, 1.)- Marcos Daniel (brazil) 6:0, 5:0-nál Daniel feladta
Robin Söderling (svéd, 4.)- Potito Starace (olasz) 6:4, 6:2, 6:2
Andy Murray (brit, 5.)- Karol Beck (szlovák) 6:3, 6:1, 4:2-nél Beck feladta
David Ferrer (spanyol, 7.)- Jarkko Nieminen (finn) 6:4, 6:3, 1:6, 6:2
Ryan Sweeting (amerikai, sel.)- Daniel Gimeno Traver (spanyol) 6:4, 6:4, 6:1Bernard Tomic (ausztrál)- Jeremy Chardy (francia) 6:3, 6:2, 7:6 (7-5)
Feliciano Lopez (spanyol, 31.)- Alejandro Falla (kolumbiai) 6:3, 7:6 (8-6), 6:3
John Isner (amerikai, 20.)- Florent Serra (francia) 6:3, 7:6 (10-8), 6:3
Radek Stepanek (cseh)- Denis Gremelmayr (német, sel.) 6:3, 6:2, 6:3
Santiago Giraldo (kolumbiai)- Rui Machado (portugál) 6:4, 6:3, 5:7, 6:1
Marin Cilic (horvát, 15.)- Donald Young (amerikai, sel.) 6:3, 6:2, 6:1
Mihail Juzsnij (orosz, 10.)- Marsel Ilhan (török) 6:2, 6:3, 7:6 (7-5)
Blaz Kavcic (szlovén, sel.)- Kevin Anderson (dél-afrikai) 2:6, 6:4, 7:6 (7-4), 7-6 (7-5)
Milos Raonic (kanadai, sel)- Bjorn Phau (német) 7:6 (7-3), 6:3, 7:6 (10-8)
Juan Ignacio Chela (argentin)- Michael Llodra (francia, 22.)
Richard Berankis (litván)- Marinko Matosevic (ausztrál) 6:4, 6:2, 7:5
Michael Russell (amerikai)- Matthew Ebden (asuztrál) 6:3, 6:2, 5:7, 7:6 (11-9)
Gilles Müller (luxemburgi, sel.)- Simon Stadler (német, sel.) 6:3, 7:6 (7-5), 6:4
Jan Hernych (cseh, sel.)- Denyisz Isztomin (üzbég) 6:3, 6:4, 3:6, 6:2
Thomaz Bellucci (brazil, 30.)- Ricardo Mello (brazil) 7:5, 7:5, 4:6, 3:6, 6:3
Benjamin Becker (német)- Ernests Gulbis (lett, 24.) 7:6 (7-5), 6:2, 6:4
Alekszandr Dolgopolov (ukrán)- Mihaij Kukuskin (kazah) 6:3, 6:2, 6:4
Andreas Seppi (olasz)- Arnaud Clement (francia) 3:6, 2:6, 7:5, 6:3, 6:2
Philipp Petzschner (német)- Jo-Wilfried Tsonga (francia, 13.)
Jurgen Melzer (osztrák, 11.)- Vincent Millot (francia) 6:2, 6:4, 6:2
Pere Riba (spanyol)- Carsten Ball (ausztrál) 1:6, 7:6 (7-5), 6:2, 2:6, 6:4
Juan Martin Del Potro (argentin)- Dudi Sella (izraeli) 7:6 (15-13), 6:4, 6:4
Grega Zemija (szlovén, sel.)- Markosz Bagdatisz (ciprusi, 21.)
Guillermo Garcia-Lopez (spanyol, 32.)- Michael Berrer (német) 6:4, 6:4, 3:6, 6:3
Eduardo Schwank (argentin)- Leonardo Mayer (argentin) 6:2, 6:0, 6:4
Ilja Marcsenko (ukrán)- Ruben Ramirez-Hidalgo (spanyol) 6:3, 6:4, 6:1

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nadal, Murray: edzőmeccsek az Openen
Rafael Nadal és Andy Murray ellenfele is feladta meccsét, így a két nagyágyú könnyed győzelemmel jutott az Australian Open második fordulójába. A spanyol a lejátszott tizenegy játékból egyet sem vesztett, de még nem érzi magát...
Tovább a teljes cikkhez »