Djokovics és Murray, a két véglet

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 26. 11:33
Novak Djokovics miszlikekre aprította Gyenyisz Isztyomint a miami kemény pályás ATP-torna 3. fordulójában. A szerb bő háromnegyed óra alatt kivégezte az üzbéget, aki össz-vissz egyetlen gémet tudott összekaparni. Andy Murray szégyenletesen búcsúzott Key Biscayne-től.


 

Novak Djokivics formában van-e? Mi az hogy, nagyon is! A szerb sorozatban 19. mérkőzését nyerte meg 2011-ben, Isztyomin köpni-nyelni nem tudott a meglehetősen egyoldalú találkozón.

A világranglista-2. belgrádi mindössze egy játékot engedélyezett ellenfelének, egy futballfélidő alatt (45+3 perc) pontot tett a találkozó végére. Az összecsapás túl erős kifejezés lenne, nem adná át a hangulatot.

De nézzük csak, mit mondott a (maradjunk annyiban) meccsről a Roger Federert idén már háromszor legyőző Djokovics!

„Minden tökéletesen működött. Az ütéseim többsége nyerő volt, így aztán nem is hibáztam sokat” – nyilatkozta a mosolygós klasszis.

Andy Murray miami kalandtúrája ellenben csúfos véget ért, döntő szettre sem méltatta az ifjabb Alex Bogomolov.

A nagyközönség számára ismeretlen amerikai hétszer is brékelte a skótot, és teljesen megérdemelten aratott hetedhét országra szóló győzelmet.

MIAMI ATP-TORNA, 3. FORDULÓ (kemény pálya, 3,645 millió dollár):
Djokovics (szerb, 2.)–Isztyomin (üzbég) 6:0, 6:1
Bogomolov Jr. (amerikai)–Murray (brit, 5.) 6:1, 7:5
SIKLÓS ERIK BLOGJA A FACEBOOKON