Del Potro volt a hét legnagyobb győztese

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 11. 08:58
A mögöttünk hagyott hét nyertese egyértelműen Juan Martin Del Potro lett, az argentin azzal, hogy megnyerte a Los Angeles-i tenisztornát, a férfiak világranglistáján a 24. helyről a 19. pozícióba ugrott fel. Az első tízben nem történt nagy változás, Blake cserélt helyet Nalbandiannal, így 7., Ferrer pedig Davigyenkót előzte meg, s jelenleg negyedik. Roger Federer egy hétig még világelső Nadal előtt.


Magyar idő szerint hétfő hajnalban ért véget Los Angelesben az egyetlen ATP-torna, amelyet a pekingi olimpia árnyékában rendeztek. Nos, az amerikai kiruccanás egy argentin teniszezőnek, Juan Martin Del Potrónak sikerült a legjobban, aki Kitzbühel és Stuttgart után immáron harmadik idei tornagyőzelmét aratta.

 

Az óriás ezúttal egy adogatóóriást győzött le a fináléban, a hazai Andy Roddickot 6:1, 7:6 (7-2)-tal múlta felül. Az amerikai maradt a kilencedik, míg a győztes öt helyet előrelépve már a tizenkilencedik.

 

A sikertörténet kedden folytatódhat, a dél-amerikai játékos a szintén amerikai Jesse Levinnel meccsel majd Washingtonban az első fordulóban. Érdekes, a tornán akár megismétlődhet az első két kiemelt, Roddick és Del Potro döntője.

 

A legjobb tíz mezőnyében tulajdonképpen nem történt semmi különös, a listát a Roger Federer-Rafael Nadal-Novak Djokovics trió vezeti, igaz, augusztus 18-tól négy és félévnyi uralkodás után a svájci klasszis elbúcsúzik a tróntól, helyét az utóbbi időben szenzációsan teniszező Nadal veszi át.

 

A spanyol David Ferrer feljött a negyedik pozícióba, letaszítva onnan az orosz Nyikolaj Davigyenkót, a másik csere az amerikai James Blake és az argentin David Nalbandian között történt a hetedik-nyolcadik helyen.

 

A Cincinnatiban győztes skót Andy Murray maradt élete csúcspontján, s továbbra is a hatodik, a kilencedik Andy Roddick, a tizedik pedig a svájci Stanislas Wawrinka.

 

HIVATALOS FÉRFI VILÁGRANGLISTA:
1. Roger Federer (svájci) 6330 pont
2. Rafael Nadal (spanyol) 6305 pont
3. Novak Djokovics (szerb) 4905 pont
4. David Ferrer (spanyol) 2915 pont
5. Nyikolaj Davigyenko (orosz) 2805 pont
6. Andy Murray (brit) 2300 pont
7. James Blake (amerikai) 2020 pont
8. David Nalbandian (argentin) 1930 pont
9. Andy Roddick (amerikai) 1860 pont
10. Stanislas Wawrinka (svájci) 1650 pont