Budapest bajnoka a Roland Garros döntőse

Szerző: Siklós Erik jelenti PárizsbólLétrehozva: 2012. június 7. 17:29
Az idei francia nyílt teniszbajnokság talán legnagyobb meglepetését szolgáltatta Sara Errani azzal, hogy az első női elődöntőben 7:5, 1:6, 6:3-ra legyőzte a sokkal esélyesebb Samantha Stosurt. A világranglistán 24. olasz korábban soha nem nyert az ausztrál ellen, pedig már ötször is megmérkőztek. Errani május elején még Budapesten hódított, nálunk nyert WTA Grand Prix-t, de Párizsban is megállíthatatlan. A szombati fináléban a Marija Sarapova - Marija Kirilenko találkozó győztesével találkozik.


 

Ömlött, szakadt az eső Párizsban csütörtök déltől, így órákon át csak a ponyvával letakart pályát nézhették a szurkolók a Roland Garroson. Aztán váratlanul abbamaradt az égi áldás, sőt, még a nap is kisütött, és a pályát pillanatok alatt játékra alkalmas állapotba hozták a szervezők.

A centeren a 25 éves Sara Errani kezdett az ugyanitt 2010-ben döntőt játszott Samantha Srosur ellen. Az olasz vegyes érzésekkel készülődhetett a mérkőzésre, mert élete első Grand Slam-elődöntőjét játszotta, ráadásul korábbi öt meccsükön mindössze egyetlen játszmát tudott nyerni a tavalyi US Open-bajnok ausztrál ellen.

Legutóbb néhány hete Rómában kapott ki tőle 6:3, 7:5-re. Az sem volt túl bíztató a törékeny itáliai számára, hogy az idei Roland Garros előtt még soha nem nyert top 10-es játékos ellen: 0-28 volt a mérlege.

Igaz, ezen a statisztikáján már javított az elmúlt tizenkét napban, hiszen ő búcsúztatta a világranglista 10.  német Kerbert. Hogy valami megváltozott Errani életében, azt azért jelezte, hogy az elődöntőig két korábbi Roland Garros-győztesnél, Ana Ivanovicsnál, és Szvetlana Kuznyecovánál is jobbnak bizonyult.

Kicsit idegesen kezdett Errani, de gyorsan túltette magát a kezdeti remegésen, és egyáltalán nem jött zavarba Stosur erőteljesebb, agresszívabb játékától. A 7:5-re megnyert első játszma után azonban úgy tűnt, elmarad a szenzáció, és Stosur helyre teszi a kis olaszt: gyorsan elhúzott 5:0-ra, és 6:1-gyel ki is egyenlített.

A döntő játszmában viszont újra fordult a kocka, Errani szerzett vezetést, és az sem zavarta meg, hogy az ausztrál 0-3-ról még kiegyenlített. A csata hajráját egyéretelműen ő bírta jobban, mentálisan és teniszben is esélyesebb riválisa fölé nőtt.

A diadal pillanatában úgy dobta magát hanyatt a vörös salakon, mintha már a Roland Garros-t nyerte volna meg. Arra viszont szombatig még mindenképp várnia kell.

Sara Errani az egyéni mellett egyébként a párosban is döntős, ilyen utoljára Kim Clijstersnek sikerült 2003-ban (a belga akkor az egyéni döntőt elveszítette, a páros után viszont ünnepelhetett).

2012-ES FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (ROLAND GARROS)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ:
Sara Errani (olasz, 21.) - Samantha Stosur (austrál, 6.) 7:5, 1:6, 6:3