Borg: A mi időnkben izgalmasabb volt!

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 10. 07:24
Évtizedek óta folyik a vita a mindig aktuális kérdésről: melyik korszak számít a tenisz aranykorának, mikor volt a legkiegyenlítettebb a klasszisok csatája? Érvek és ellenérvek sorakoznak, időnként maguk az érintettek is sarkos véleményt fogalmaznak meg. A fiatalabb szurkolók úgy vélik, Roger Federer és Rafael Nadal párharca számít az első számúnak, mások Pete Sampras és Andre Agassi csatájára voksolnak. A budapesti gálán visszavonuló Björg Borg azonban úgy gondolja, az ő idejében volt a legszebb a küzdelem, vagyis a hetvenes évek második fele, a nyolcvanas évek eleje érdemli ki a legnagyobb elismerést.


Fotó: Kovács Attila

„Rendkívül magas volt a színvonal, mi is nagyon élveztük – szögezte le a svéd legenda a SportHirado.hu kérdésére a Papp László Arénában zajló verseny első napjának estéjén. – A közönség is remekül szórakozott, hiszen roppant izgalmas mérkőzéseket láthatott. Sokkal érdekfeszítőbb volt a legjobbak csatája, mint manapság.”

 

Tény, annak idején jóval technikásabb teniszt láthattak a szurkolók, egy jó csukló sokkal többet ért, mint az utóbbi időben. Igaz, a klasszisok atlétikus képessége elmaradt a mai sztárok fizikumától, de izgalmakban nem volt hiány.

 

„Ma mindenki őrült erőből üti a labdát, ez nem olyan izgalmas” – tette hozzá Borg.

 

A tizenegyszeres egyéni Grand Slam-győztes svéd teniszező a magyar fővárosban is ízelítőt ad kifinomult stílusából, élményszámba mennek technikás tenyeresei és fonákjai. Technikája alig kopott az elmúlt évtizedek során, de a nyitó napon Goran Ivanisevic ellen már nem hozhattak eredményt. A horvát ászkirály erőállapota ugyanis magasabb szinten áll, így a roppant kemény bombáknak csak ideig-óráig lehetett ellenállni.

 

„Nagyon kemény mérkőzést játszottunk, Goran egyszerűen jobb volt. Az első játszmában nagy előnyöm volt, de egy nagyon hosszú fogadójátékomat elnyert ellenfelem, utána pedig fordított” – jegyezte meg Borg.

 

Riválisa, a néhány éve még az „igazi” profik között jeleskedő horvát ászkirály is elismerte, alaposan meg kellett izzadnia a jóval idősebb ellenféllel szemben.

 

„Igen, én is úgy gondolom, hogy kemény és érdekes mérkőzés volt. Björn nagyszerűen játszott – mondta a horvátok nemzeti hőse.

 

Ivanisevic nem is tagadta, hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy szerepelhet Borg pályafutásának utolsó szeniortornáján.

 

„Björnnek mindig meg kell adni a tiszteletet, ezért teljes erőből teniszeztem. Először játszottunk egymással, igazán érdekes volt”.