Becsapta a legenda, ezért viszi a pénzt

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 12. 13:01
Sütő Zoltán több mint egy évtizedig támogatta anyagilag a magyar teniszt, de a korábban elnökségi tag, majd alelnök úgy érzi, becsapták, ezért a november 29-i rendkívüli közgyűlésen elbúcsúzott eddigi társaitól. Az üzletember az évek során több tízmillió forintot fordított szeretett sportágára, de állítása szerint becsapta őt a wimbledoni bajnok Taróczy Balázs.


Az MTSZ eddigi alelnöke a SportHirado.hu-nak beszélt a távozás okáról, nem titkolta csalódottságát és elkeseredettségét. Úgy érzi, időt és pénzt sem spórolva dolgozott a sikerekért, de az „arculcsapást” nem tudta elviselni. Pedig hatalmas megtiszteltetésnek érezte, hogy együtt dolgozhatott a honi teniszélet legnagyobb alakjaival, így Taróczyval is.

 

„Úgy érzem, hogy rossz hangulatot teremtenek a sport irányítói. Természetesen nem mindenhol, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy elsősorban az öncélúság uralkodik – kezdte nyilatkozatát Sütő Zoltán, aki több mint egy évtizeden át támogatta a magyar teniszt. – Belefáradtam. A csalódottság és nem a sértettség miatt fejeztem be. Két szerelmem van: a labdarúgás és a tenisz, hiszen éveken át magam is futballoztam. Az biztos, hogy pár évig eltart a szünet, időt kell hagyni másoknak a kifutásra.”

 

Amikor alelnökként munkához látott, nagy tervei voltak. Bő másfél évvel ezelőtt össze is fogott a legendás sportemberrel, Taróczy Balázzsal, azt tervezték, igazi sztárok részvételével szerveznek jelentős tornát hazánkban. Sütő felelt volna a pénzügyi háttérért, wimbledoni bajnokunk pedig ismertségét kihasználva csábította volna Magyarországra a klasszisokat. A két érintett eleinte titokban tartotta ötletét, egyikük sem szerette volna, ha valaki „lenyúlja” a gondolatot.

 

„Taróczy Balázs mélyen megbántott és megsértett. A dicsőség és tisztaság mintaképe cselekedett így, akkor mit várhatunk másoktól. Úgy érzem, nincs értelme a folytatásnak. Sajnos a szövetségen belül sem alakult minden megfelelően, a rossz légkör akadályt jelentett. A bizalmatlanság uralkodik” – tette hozzá az üzletember.

 

Sütő Zoltán szerint gyorsan kiderült, Taróczy Balázs saját kezébe vette a szervezést, majd az igazság kiderülése után VIP-páholyt ajánlott korábbi „társának” a később megrendezésre kerülő tornára. Sütő Zoltán ezek után érezte úgy, hogy becsapták, így jobb, ha végérvényesen kivonul a magyar teniszsportból.

 

„Pedig szükség lenne arra, hogy kiszámítható legyen a szövetség pénzügyi helyzete, állandó bevételi forrásra lenne szükség, ezt biztosíthatta volna a torna, éveken keresztül. Úgy egyeztünk meg, hogy ötven-ötven százalékban osztozunk a bevételen, ezt én visszaforgattam volna a sportágba. Az ad-hoc alapú finanszírozás ugyanis nem lehet alapja a hosszú távú működésnek” – említette Sütő Zoltán.

 

Az üzletember állítja, az ő ötlete volt a szupertorna.

 

„Én kerestem meg Balázst, akivel aztán több helyen is jártunk az ügy érdekében. Írásos megállapodás azonban nem született, így valószínű, hiába is keresném az igazamat peres úton. Hatalmas csalódás ért, elvették tőlem tíz-tizenöt év álmát” - jegyezte meg Sütő Zoltán. 

 

Ismert, Taróczy Balázs október elején „rendezte meg” a Bajnokok Tornáját, amelyen részt vett Björn Borg, John McEnroe, Goran Ivanisevic, Henri Leconte, Thomas Muster, Sergi Bruguera, Pat Cash és Guillermo Vilas.

 

A Magyar Tenisz Szövetség távozó alelnöke szerint a verseny megfelelő jövőképet jelentett volna a sportág honi társadalmának. A bevételekből lehetett volna támogatni a klubokat, a fiatalokat. Sütő Zoltán elmondta: két évvel ezelőtt egy mindenre kiterjedő felmérést végzett munkatársaival a tenisz itthoni állapotáról, amely világosan megmutatta, a jelenleginél sokkal átláthatóbb viszonyokra lenne szükség. Állítja, tervei között szerepelt az oktatói rendszer felülvizsgálata is, mert ezek révén a szövetség is jelentős bevételhez jutna, évi 100 millió forint is befolyhatna. Ez azonban sokaknak nem tetszett…

 

„Mindenki mondja a saját baját, de az összefogás hiányzik. Pedig legalább két-három átmeneti évre, fontos döntésekre lenne szükség. Igaz, ehhez programot is nyújtani kellene, a támogatási rendszer ezt eredményezhette volna. Nem várható extraprofit, ha semmit sem adunk cserébe” – mondta Sütő Zoltán. – Nem az elismertségért dolgoztam a teniszért, erre nincs szükségem. Persze, nagyon sok és alapos tapasztalattal lettem gazdagabb. Jelentős anyagi támogatást nyújtottam cégem és az általam hozott támogatók révén. Nem sajnálom a befektetett energiát, csak bánt, hogy a beteljesülés elmaradt egy emberi jellemtelenség miatt.”

 

Végleg (?) befejezte  tevékenységét a magyar sportban, amelyre számításai alapján, 1992-től legalább százmillió forintot költött szponzorként.