Becker oltár elé vezeti a Barbie babát

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 29. 16:32
Már majdnem tíz éve visszavonult, de még mindig hangos tőle a sajtó. Most azonban már nem a tenisztudásával villog a hatszoros Grand Slam-győztes, párosban olimpiai bajnok Boris Becker, hanem magánéletének fordulataival biztosít állandó témát a lapoknak. Oltár elé vezeti 24 éves barátnőjét, a modell Alex Meyer-Wöldent.


Az utóbbi években szakkommentátorként dolgozó, korábbi német sportoló nyolc évvel ezelőtti válása óta kapcsolat követett kapcsolatot, nemrég azonban azzal sokkolta a médiát, hogy bejelentette: feleségül veszi a 24 éves Alessandra Meyer-Wöldent, akit a sajtó máris „Sandy”-ként becéz.

A fotómodellt gyerekkora óta ismeri a teniszklasszis, mivel volt menedzserének, Alex Meyer-Wöldennek a lánya. A tanácsadó azonban 1997-ben elhunyt, ezért Alessandra iskolás éveit egy bentlakásos intézményben töltötte.

Sokáig nem kellett bánkódnia, mert ebben az internátusban ismerkedett meg a szintén profi teniszező, német Tommy Haas-szal, akivel öt évet töltött együtt.

Ebben a történetben szó sincs a klasszikus értelemben vett „szerelem első látásra" viszonyról, igaz, Becker wimbledoni győzelmekor még csak egy éves volt leendő felesége. Erre a lépésre azonban valószínűleg Sandy sem számított, mivel a lánykérés után ezt nyilatkozta Borisról:

„Teljesen lenyűgözött. Nem számítottam semmire, szóval nagyon meglepett. Kezdetben csak jó barátok voltunk, de az idő mindent megváltoztat. Most New Yorkba utazunk, hogy mindezt megemésszük, aztán pedig megtervezzük az esküvőnket.”

Sandy egyébként Miamiba járt egyetemre, és most ékszertervezőként tért vissza Németországba, ahol Lovechild nevű kollekciója máris nagyon sikeres.

A korábbi világelső feleségeként egy egész családot kap majd készen. A teniszezőnek három gyermeke van már: Noah és Elias korábbi házasságából, Anna pedig egy orosz fotómodelltől született.