Azt képzelte, neki tapsolnak és nyert

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 9. 15:24
Magyar edző, Kuhárszky Zoltán tanítványa nyerte meg a bastadi, 220 ezer dollár összdíjazású női salaktornát szombaton: Polona Hercog pályafutása első trófeáját ünnepelhette Svédországban. A döntőben a közönséggel is meg kellett küzdenie, hiszen a hazai kedvenc Johanna Larssont győzte le két szettben, 6:4, 7:5-re, egy óra, 47 perc alatt.


Három hete már találkoztak, az első fordulóban, Wimbledonban, akkor is Hercog nyert háromszettes csatában. Most könnyebb dolga volt a szlovénnek, aki második döntőjén első tornagyőzelmét aratta. Tavaly, Acapulcóban Venus Williams ellen kapott ki szettelőnyről (szintén salakon, nem meglepő módon kedvenc borításán).

Bejött Hercog "taktikája", aki a meccs előtt úgy nyilatkozott "azt képzeli majd, hogy neki tapsolnak a svédek a döntőben". "Persze nekem is szorít majd egy kis kemény mag" - tette gyorsan hozzá utána.

Reuters
  Fotó: Reuters