ATP Tornák: Nalbandian, Davigyenko és Monaco győzelme

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 11. 20:05
A papírforma érvényesült a londoni 713 ezer euró összdíjazású Queen's tenisztorna esti találkozóján szerdán, hiszen az egykor Wimbeldonban elődöntős David Nalbandian két szettben győzött, csakúgy mint az első és harmadik kiemelt Davigyenko és Monaco a varsói 425 ezer pénzdíjazású salakos versenyen.


Nem bírt a szerbek tehetséges fiatal játékosa Victor Troicki a negyedik kiemelt David Nalbandiannal a londoni füvespályás Queen's második fordulójában.

 

Az argentin ugyan csak két ászt ütött, azonban az ellenfele bréklabdáit mindig hárította, és mivel a rövidítésben lényegesen hatékonyabban játszott mint Troicki ez elegendő volt a mérkőzés behúzásához.

 

Nehezebb dolga volt a varsói salakon Nyikolaj Davigyenkónak. A cseh Vanek két szetten keresztül jól játszott és közel állt a meglepetéshez. A második játszma végén azonban a rutinosabb orosz brékelt és egyenlített. A döntőszett már csak formalitás volt az első kiemelt számára, ellenfele játéka teljesen összeomlott.

 

Juan Monaco, a harmadik kiemelt is továbblépett a harmadik fordulóba, két szettben győzte le a francia Florent Serrát.

 

ATP-TORNA, LONDON, THE ARTOIS CHAMPIONSHIP, QUEENS' CLUB (713 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS)
2. FORDULÓ
Nadal (spanyol, 1.) – Björkman (svéd) 6:2, 6:2
Djokovics (szerb, 2.) – Karanusic (horvát) 6:2, 7:6 (9-7)
Roddick (amerikai, 3.) – Ginepri (amerikai) 6:7 (6-8), 6:1, 6:1
Nalbandian (argentin, 4.) – Troicki (szerb) 6:2, 7:6 (7-3)
Gasquet (francia, 5.) – Bolelli (olasz) 6:3, 6:3
Hewitt (ausztrál, 11.) – Malisse (belga) 6:3, 6:2
Nisikori (japán) – Patience (francia) 7:6 (10-8), 6:3
Gulbis (lett, 12) – Seppi (olasz) 6:3 6:7(7) 63 (15)
Fish (amerikai, 15.) – Guccione (ausztrál) 4:6 7:6 (7-0) 6:4
F. Gonzalez (chilei, 10.) – Szafin (orosz) 6:3, 7:6 (7-3)

ATP-TORNA, HALLE, GERRY WEBER OPEN (713 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS)
1. FORDULÓ
Federer (svájci 1.) – Berrer (német) 6:4, 6:2
2. FORDULÓ
Kohlschreiber (német) – Haas (német) 7:5, 5:7, 7:6 (7-5)
Söderling (svéd) – Berdych (cseh, 3.) 6:2, 7:5
Beck (német) – Zverev (német) 6:7 (5-7), 7:6 (7-5), 6:1

 

ATP TORNA VARSÓ, SALAK (425 EZER EURÓ ÖSSZDÍJAZÁS)
Davigyenko (orosz, 1.) – Vanek (cseh) 4:6, 7:5, 6:1
Monaco (argentin, 3.) – Serra (francia) 7:5, 6:3
Koroljev (orosz) – Starace (olasz, 6.) 7:5 4:0-nál Starace feladta
Granollers (spanyol, 7.) – Daniel (brazil) 6:2, 6:4