Ana Ivanovicsnak küzdenie is kellett

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 25. 12:19
Ana Ivanovics két szettben jutott tovább a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi női keménypályás tenisztornán Alize Cornet ellen. A szerb kiválóság az első szettet könnyedén hozta, a másodikban azonban oda kellett figyelnie, mert francia ellenfele addigra összeszedte magát.


 

A szerb szépség rögtön a mérkőzés elején brékelőnybe került, ekkor úgy tűnt francia ellenfele semmilyen ellenállást nem képes kifejteni ellene. Ivanovics sorra nyerte a labdameneteket, így történhetett meg az is, hogy az első felvonásban tizenegyszer volt lehetősége elvenni ellenfele adogatását.


A második helyen kiemelt kiválóság ezek közül hárommal élt is, így az első periódust könnyedén nyerte meg. A szerb versenyző fölényét az is kiválóan jellemezte, hogy brékre ellenfelének egyetlen lehetőséget sem adott.


A folytatásban is úgy tűnt, a nyáron Budapesten tornagyőztes Cornet számára nem terem babér ezen a napon, de 3:1-es hátrányból visszajött a meccsbe, és ettől a pillanattól kezdve egyenlő ellenfele volt a korábbi világelsőnek, akin ekkor kezdett látszani az, hogy miért is nem megy neki a játék az elmúlt mintegy két hónapban.


Ennek ellenére amikor kellett összeszedte magát, hiszen 6:6-os állás után a rövidítés következett, amit a világranglista negyedik helyezettja borzasztóan komolyan vett, hiszen nem akart még egy szettet a pályán tölteni.


Ivanovics az első szettben mutatott magabiztossággal nyerte 7-1-re a tie break-et, és ezzel bejutott a 3. fordulóba, ahol Cseng Csie lesz az ellenfele. A szerb klasszisnak nincsenek jó emlékei a kínai hölgyről, hiszen az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban tőle kapott ki.


PEKING (600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS), KEMÉNYPÁLYÁS NŐI TENISZTORNA, 2. FORDULÓ:
Ivanovics (szerb, 2.) – Cornet (francia) 6:1, 7:6 (7-1)