„Álomvilágban élnek a sztárteniszezők”

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 21. 11:00
Feleslegesen és ok nélkül „siránkoznak” napjaink sztárteniszezői, hiszen semmivel sincs több feladatuk, mint az egy-másfél évtizeddel ezelőtti legjobbaknak. A korábbi wimbledoni bajnok Michael Stich szerint a mostani kiválóságok alaptalanul panaszkodnak a túlzsúfolt versenynaptárra, megfelelő beosztással senki sem fárad el idő előtt…


 

A világ legjobbjai nemrég a US Openen fakadtak ki, amikor a két napos esőszünet miatt feltorlódott a program. Többen állították, hogy már-már egészségkárosító hatása van a rengeteg tornának, Andy Murray a napokban már sztrájkkal fenyegetőzött többek nevében.

„Ez nem nagy ügy…A játékosok talán elfeledkeznek arról, hogy ennek köszönhetően van kiváló munkájuk. Egyáltalán nem játszanak többet, mint mi tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Időnként az is előfordul, hogy nem teljesítik kötelezettségeiket a kisebb tornák irányába, inkább bemutatóra mennek, hogy több pénzt keressenek” – jelentette ki az 1991-es wimbledoni bajnok Michael Stich.

A német sportember úgy véli, a sztárok maguk döntik el, milyen program szerint szerepelnek. Megfelelő beosztással pedig senki sem kap túlzott terhelést.

„Annak idején én egyesben és párosban is szerepeltem. De Stefan Edberg is játszott egyest és párost a Grand Slam-versenyeken. Egyszer sem panaszkodtunk, imádtuk, ez volt a munkánk.”

Murray a napokban azzal állt elő, hogy társaival együtt megtagadja a szereplést, ha kéréseik süket fülekre találnak.

„Pedig Murray nem is teniszezik négy fordulót a Davis-kupában…Nem a versenyrendezőknek és at AZP-nek kell megoldania ezt a problémát! Ez csak a teniszezőktől függ: jobban kellene ügyelniük a testükre és arra, milyen tornákon szerepelnek. Ha sztrájkolni akarnak, el kellene gondolkodniuk azon, mi történne, ha a versenyek tennék ugyanezt. Nem lenne karrierjük, bevételük és munkájuk sem. A sztrájk nem megfelelő megoldás. Mintha álomvilágban élnének a sztárteniszezők…” – szögezte le Stich.

A világelső Novak Djokovics bordaközi izma elszakadt a DK-elődöntőben, ezért egy hónapos kényszerpihenőre szorul. De ezen a héten Rafael Nadal, Roger Federer és Andy Murray sem lép pályára, pedig Meztben és Bukarestben is rendeznek ATP-versenyt.