Aki még soha nem kapott ki Federertől

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 19. 10:18
Még szerencse, hogy nem fogadtam meg, nem borotválkozom az első magyar sikerig az idei Australian Openen. Úgy utazhattam volna haza, mint Tom Hanks a Számkivetett című filmben. Érkezni tudni kell! Mire leszállt a gépem Melbourne-ben már nem maradt magyar a mezőnyben az év első Grand Slamén. Nagyon szorítottam Arn Grétának, hogy láthassam őt a második fordulóban, de sajnos a spanyol Maria José Martinez Sanchez megállította. Az egyetlen magyar induló nem játszik párost, mehet haza és készülhet otthon a Fed-kupára. Bacsinszky Tímeát még betudhatnám magyarnak, de ő is kikapott az első fordulóban. Szóval ez az idei AO nem rólunk fog szólni!



Nem késtem sokat a rajthoz képest, kedd este még javában tartott Hewitt és Nalbandian csatája a Rod Laver Arénában, amikor nagykabátban elkezdtem az akklimatizációt. Talán soha nem tettem meg ennyire rövid idő alatt a Budapest-Melbourne utat. Hétfőn délután háromnegyed négykor még Ferihegy betonján gurultam a légiközlekedés történetének első Budapest-Doha járatán (meghalt a teljes számítógépes rendszer a reptéren, ez okozta a negyven perces csúszást), és magyar idő szerint kedden tizenkét óra huszonkét perckor landoltam itt.

A szokatlan sebességet nem tudta követni a csomagom (Dohában maradt), de aggodalomra semmi ok: azt ígérték, csütörtökön kihozzák a szállásomra. Engem már az is ámulatba ejtett, hogy nekem sikerült elérnem a csatlakozást Dohában. Eleve alig ötven percet kaptam az átszállásra, de még késtünk is. Nulla óra negyvenöt perckor indult volna a melbourne-i járat, miközben harmincötkor még egy buszban haladtam a transzfer terminál felé. Bárki illetékest kérdeztem, némileg fokozott izgalommal, de a körülményekhez képest meglepően nyugodtan, hogy nem kellene valamit tenni, mosolyogva azt a választ kaptam, nem lesz semmi gond, megvár a gép. Igazuk lett. Az utazásom egyéb élményeivel, tapasztalataival most nem untatnék tovább senkit, vissza a teniszhez!

Nem csak Arn Grétáról maradtam le: Ana Ivanovics, Dinara Szafina és Nyikolaj Davigyenko sem várt meg. A szezon első versenyén Dohában, címvédőként még csillogó Davigyenko nem bírt Florian Mayerrel, de a férfiaknál előfordul ilyen, még az is belefér, hogy szerdán a német is kikapott: őt a japán Nisikori Kei búcsúztatta (6:4, 6:3, 0:6, 6:3). Ha a következő napokban lesz rá idő, akkor az ázsiai legényre még visszatérnék, csak el ne felejtsem.

Reuters
Dinara Szafina sem érti... Fotó: Reuters



Dinara Szafina és Ana Ivanovics története több mint tanulságos. A moszkvai és a szerb is járt a csúcson (mindketten vezették a világranglistát), aztán szinte egyszerre kezdtek zuhanórepülésbe. Szafina tavaly ilyenkor még második kiemeltként rajtolt Melbourne-ben, 2009-ben a döntőig jutott, most pedig ranglista hetvenötödikként 6:0, 6:0-ra kikapott az első fordulóban (az egyetlen mentsége, hogy a háló másik oldalán Kim Clijsters állt).

„Ha tudnám, mi nem működik, megmondanám, de azt nem tudom, hogyan nyerjek meg egy pontot. Ültem a székemben a pihenők alatt és azt kérdeztem magamtól, mivel nehezíthetném meg a dolgát? De nem találtam meg a választ. Zavarba ejtő. Két hónapot dolgoztam végig keményen, maximálisan motivált vagyok, de valami nem stimmel. Az a gond, hogy nem tudom, mi. Rá kell jönnöm, mi nem megy. Nem az a lényeg, hogy napi öt órát edzem, ha valamit rosszul csinálok. Előbb az kell kitalálnom, hogy hol a hiba”- magyarázta szomorúan Szafina, aki tavaly ugyan három hónapig nem teniszezett sérülés miatt, de az nem lehet magyarázat a vesszőfutására (a múlt héten Hobarton kapott ki 6:0, 6:1-re az első fordulóban Marion Bartolitól).

Ana Ivanovics esete azért más, mint Szafináé. Őt egyértelműen a csillogás, a pályán kívüli kísértések, lehetőségek térítették el. Aztán fogcsikorgatva, keményen küzdve, Steffi Graf egykori edzőjének, Heinz Günthardtnak a segítségével megindult újra felfele. A 2010-es szezon hajrájában úgy tűnt, kezd magára találni, újra illik komolyan venni. Ehhez képest ő is kiesett az első fordulóban kedden. Igaz, hárított hat meccslabdát míg megadta magát az orosz Jekatyerina Makarovának (3:6, 6:4, 10:8). Ivanovics helyzete azért biztatóbb, mint Szafináé, biztos benne, hogy még az idén visszakerül a top tízbe.

Késő délután végre összefutottam Arn Grétával. Vásárolt néhány AO törülközőt az ismerőseinek. Nagyokat nevettünk, de közben őszinte szomorúsággal mesélte, hogy még mindig nagyon bántja a keddi vereség. Az okát egyértelműen abban látja, hogy az olasz edzője nem utazott el vele erre a négyhetes túrára és nagyon hiányzott neki a megfelelő felkészülés Auckland után. Valószínűleg nincs még egy játékos a 128-as táblán, aki edző nélkül versenyez. Tudja ezt Gréta is, és mindent megtesz azért, hogy utazásra bírja az olasz mestert. Most mindenesetre ő megy Rómába és ott készül a Fed-kupára. Elvileg csütörtökön indul haza, de egy halovány remény még van arra, hogy felfér a női páros főtáblára.

Reuters
  Fotó: Reuters



Szerdán egyébként nem történt semmi rendkívüli, legalábbis eddig. A tét a 32 közé kerülés volt, és Marion Bartoli (15.), Yanina Wickmayer (21.) és Mardy Fish (16.) ugyan elvérzett, de az igazi esélyesek nem okoztak meglepetést. Venus Williams nem remekelt, de fordított a 7:6-ra elvesztett első szett után (Sandra Zahlavova ellen 6:0, 6:4). Marija Sarapova (14.), Justine Henin (11.), Caroline Wozniacki (1.), Victoria Azarenka (8.) és Szvetlana Kuznyecova (23.) egyaránt játszmaveszteség nélkül győzött, de a harmadik forduló után már nem örülhet mindegyikük, mert a tavalyi finalista belga és a szintén többszörös Grand Slam bajnok orosz egymással játszik.

Reuters
  Fotó: Reuters



A férfiaknál Fernando Verdasco (9.) meccslabdákról fordított a pályafutása során nem először megremegő, kipukkanó Janko Tipszarevics ellen (2:6, 4:6, 6:4, 7:6, 6:0). Lassan kezdődik Roger Federer (2.) és Gilles Simon találkozója a Rod Laver Arénában, ami azért érdekes, mert a francia még soha nem kapott ki a svájcitól, pedig kétszer is találkoztak korábban. Az aktív játékosok között csak hárman büszkélkedhetnek pozitív mérleggel Federer ellen, de Rafael Nadal (1.) és Andy Murray (5.) statisztikája nem száz százalékos. Ráadásul Simon a Sydney Grand Prix-t megnyerve érkezett Melbourne-be. Ez akár jó mulatság lehet, de ha a francia harmadszor is legyőzné a címvédőt az maga lenne a döbbenet. 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya):
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ:
Wozniacki (dán, 1.)–King (amerikai) 6:1, 6:0
V. Williams (amerikai, 4.)–S. Záhlavová (cseh) 6:7, 6:0, 6:4
Schiavone (olasz, 6.)–Marino (kanadai) 6:3, 5:7, 9:7
Azarenka (fehérorosz, 8.)–Hlavacková (cseh) 6:4, 6:4
Henin (belga, 11.)–Baltacha (brit) 6:1, 6:3
Sarapova (orosz, 14.)–Razzano (francia) 7:6, 6:3
Görges (német)–Kanepi (észt, 20.) 6:4, 3:6, 6:4
Kuznyecova (orosz, 23.)–Rus (dél-afrikai) 6:1, 6:4
Cibulková (szlovák, 29.)–Brianti (olasz) 6:1, 4:6, 6:2
Niculescu (román)–Pironkova (bolgár, 32.) 6:4, 6:1
Scheepers (dél-afrikai)–Kulikova (orosz) 6:4, 4:6, 7:5

 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya):
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ:
Berdych (cseh, 6.)–Kohlschreiber (német) 4:6, 6:2, 6:3, 6:4
Roddick (amerikai, 8.)–Kunyicin (orosz) 7:6, 6:2, 6:3
Verdasco (spanyol, 9.)–Tipszarevics (szerb) 2:6, 4:6, 6:4, 7:6, 6:0
Almagro (spanyol, 14.)–Andrejev (orosz) 7:5, 2:6, 4:6, 7:6, 7:5
Robredo (spanyol)–Fish (amerikai, 16.) 1:6, 6:3, 6:3, 6:3
Ljubicic (horvát, 17.)–Paire (francia) 6:3, 6:7, 6:4, 7:6
Malisse (belga)–Montanés (spanyol, 25.) 6:4, 6:0, 6:1
Haase (holland)–Mónaco (argentin, 26.) 6:4, 6:4, 3:6, 6:2
Gasquet (francia, 28.)–Mannarino (francia) 6:3, 7:6, 6:4
Sztahovszkij (ukrán)–Kubot (lengyel) 6:3, 6:4, 6:4
Nisikori (japán)–F. Mayer (német) 6:4, 6:3, 0:6, 6:3