A feltámadt Sarapova még nem ünnepelhet

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 29. 21:21
A korai rangadók napja volt a hetedik a Roland Garroson, de az egykori világelsők párbajai egyelőre nem szolgáltak drámával... Rafael Nadalt ugyan tesztelte Lleyton Hewitt és Marija Sarapova is régen látott jó teljesítménnyel rukkolt elő Justine Henin ellen, de a XXI. század salakkirályának nem forgott veszélyben az élete. A törékeny alkatú, de kőkemény királynő ugyanakkor nem aludhat nyugodtan, mert a Sarapova elleni csatája, sötétedés miatt félbeszakadt (6:2, 3:6).



Késve érkeztem Párizsba, a huszadik Roland Garrosomon illett volna az elejétől a helyszínen követnem az eseményeket, de örülök annak, hogy legalább mostantól itt lehetek. Amikor 1990-ben először betettem a lábam a salakos szentéjbe, egészen más volt minden, de megkímélek mindenkit a nosztalgiázástól.

Pont Rafael Nadal és Lleyton Hewitt mérkőzése kezdődött, amikor beléptem a centeren a sajtólelátóra. A Roland Garros főtábláján tizenegyedszer szereplő, korábbi világelső ausztrál fénykorában sem a salakon csillogott igazán és az idén sem alkotott maradandót a francia nyílt teniszbajnokságon. Szégyenkeznie azért nem kellett! A számszerű eredmény alapján viszonylag simán kikapott a salakkirálytól (2 óra 28 perc alatt 6:3, 6:4, 6:3), de a pályán, a labdamenetekben megmutatta, nem véletlenül jutott kétszer is negyeddöntőbe Párizsban (2001 és 2004). Ég még benne a tűz és júniusban füvön, majd utána keménypályán bárkinek kellemetlen, veszélyes ellenfele lehet. Brékkel kezdett (igaz az 1:0-ból 1:4 lett) és még kétszer elnyerte a mallorcai adogatójátékát, hárított két meccslabdát, de valódi esélye csak akkor volt, amikor kockáztatott, agresszívan gyorsított. Az viszont nem az ő stílusa, ráadásul az sem garancia a sikerre Nadal ellen.

Reuters
Hewitt megnehezíteni sem tudta Nadal dolgát Fotó: Reuters

Egyszerre három spanyol ász is pályán volt szombat délután a hideg, szeles, borús időben. Nem sokon múlott a teljes siker, de amíg Fernando Verdasco nyert az ötödik szettben (szegény Kohlschreiber bánta), addig a 2003-as bajnok Juan Carlos Ferrero hiába egyenlített 0:2-es játszmaállásról. Az utolsó öt Grand Slam versenyén egyetlen meccset nyert Robby Ginepri jobban bírta a hajrát. Az amerikai nyolcadszor játszik a Roland Garroson és hatszor az első forduló a végállomást jelentette neki, de most beállította eddigi legjobbját, 2008 után újra a negyeddöntőbe jutásért küzdhet.

Így a tavasszal, az európai salakon folyamatosan hódító Grand Armadából csak hárman jutottak a legjobb tizenhat közé Párizsban (David Ferrer kilencedik kiemeltként a hetedik nap első felében szenvedett váratlan, sima vereséget az osztrák Melzertől). Az egyes pálya bizonyult egyébként a spanyolok vesztőhelyének: Ferrer után Ferrero is itt bukott el. Múlt vasárnap még tizenöten voltak versenyben. Egy spanyol azonban biztosan lesz a negyeddöntőben, mert a negyedik fordulóban Verdascóra honfitársa, Nicolas Almagro vár. Nem vállalok nagy kockázatot, ha kijelentem, az elődöntőbe jutásért is lesz spanyol rangadó: a Verdasco-Almagro csata győztese szinte biztos, hogy Nadallal találkozik. Persze tavaly ilyenkor sem gondolta senki, hogy a tizenhat között, az addig a Roland Garroson százszázalékos Rafael Nadal kikap Robin Söderlingtől. Azért el nem tudom képzelni, hogy a brazil Thomaz Bellucci megállítsa a salakon megint tizenhét mérkőzés óta veretlen, balkezes bombázót.

Reuters
Nadal nagyszerűen játszott Hewitt ellen Fotó: Reuters

A nőknél folytatódott a bárki bárkit kiüthet bohózat. Igaz szombaton csak hárman köszöntek el az első tizenhat kiemelt közül és ezek a kiesések ráadásul nem is számítanak meglepetésnek. Az izraeli Shahar Peer (18.) jobbnak bizonyulhat a francia Marion Bartolinál (13.). Daniela Hantuchova (23.) miért ne verhetné a fiatal, belga Yanina Wickmayert (16.). Természetesen a Szávayt búcsúztató Petrova (19.) diadala sem szenzáció a madridi hősnő, Aravane Rezai (15.) ellen, legfeljebb a házigazdáknak fáj egy kicsit jobban, mert így a nőknél egyetlen francia sincs már versenyben. A legjobb tizenhat közé jutott hölgyek névsorát böngészve azt kell mondjam, a helyzet nem is annyira tragikus: a Williams nővérek mellett Gyementyjeva, Jankovics és Wozniacki is áll még, nem beszélve Petrováról, aki tizedik nekifutásra akár a csúcsra is felérhet (bár az ő esetében nagy bátorság bármi ilyet leírni).

A női tenisznek úgy kellene egy jó Sarapova, mint egy falat kenyér. A még mindig csak 23 éves orosz tavaly szinte a nulláról indulva került a negyeddöntőbe Párizsban (végül Szávay helyett Cibulkova állította meg). Justine Henin (22.) esélyesként lépett pályára az esti szürkületben Marija Sarapova (12.) ellen: a belga négyszer maradt veretlen Párizsban 2003 és 2007 között, míg a szőke szibériai még a döntőig sem jutott el. Ehhez képest az orosz egyre inkább játékba lendült, elkapta a fonalat és a második szettben 3:3-nál előbb több fogadóelőnyt hárított, majd ő brékelt és egyenlített. Folytatás vasárnap.

Szerencsére csak egy napig maradtunk magyarok nélkül a Roland Garroson! Vasárnap megkezdődik a juniorok bajnoksága és a lányoknál Babos Tímea (5.), a fiúknál Zsiga Máté (10.) révén lesz kinek szurkolni. Nem kell megijedni, másik fiatal tehetségünk, Fucsovics Márton nem sérült, csak készül a jővő hétvégi, hallei, füves ATP Grand Prix selejtezőjére, ahova szabadkártyát kapott a szervezőktől a tavalyi eredményének köszönhetően. 

ROLAND GARROS, SZOMBATI EREDMÉNYEK:
Férfi egyes, 3. forduló
Hewitt (ausztrál, 28.) - Nadal (spanyol, 2.) 3:6, 4:6, 3:6
Hanescu (román, 31.) - Djokovics (szerb, 3.) 3:6, 6:3, 3:6, 2:6
Roddick (amerikai, 6. ) - Gabasvili (orosz) 4:6, 4:6, 2:6
Verdasco (spanyol, 7.) - Kohlschreiber (német, 30.) 2:6, 6:3, 6:3, 6:7 (1-7), 6:4
Melzer (osztrák, 22.) - Ferrer (spanyol, 9.) 6:4, 6:0, 7:6
Ljubicic (horvát, 14.) - Bellucci (brazil, 24.) 6:7, 2:6, 4:6
Ferrero (spanyol, 16.) - Ginepri (amerikai) 5:7, 3:6, 6:3, 6:2, 4:6
Almagro (spanyol, 19.) - Dolgopolov Jr (ukrán) 6:3, 6:3, 6:4
Női egyes, 3. forduló
S. Williams (amerikai, 1.) - Pavlyucsenkova (orosz, 29.) 6:1, 1:6, 6:2
Jankovics (szerb, 4.) - A. Bondarenko (ukrán, 27.) 6:4, 7:6
Pivovarova (orosz) - Stosur (ausztrál, 7.) 3:6, 2:6
Sarapova (orosz) (12) - Henin (belga, 22.) 2:6, 6:3-nál félbeszakadt
Peer (izraeli, 18.) - Bartoli (francai, 13.) 7:6, 6:2
Hantuchova (szlovák, 23.) - Wickmayer (belga, 16.) 7:5, 6:3
Klejbanova (orosz, 28.) - Shvedova (kazah) 2:6, 6:4, 0:6
Groth (ausztrál) - Rodgyonova (ausztrál) 6:3, 5:7, 6:2