Röplabda: kisorsolták a világbajnoki selejtezők csoportbeosztását

Szerző: MTILétrehozva: 2008. szeptember 29. 20:21
A magyar férfi röplabda-válogatott Ausztriával, Romániával és Bosznia-Hercegovinával, míg a női Szlovéniával, Ausztriával, Bosznia-Hercegovinával és Montenegróval került egy csoportba a 2010-es világbajnokság selejtező-sorozatának 1. fázisában.


A magyar szövetség tájékoztatása szerint a mérkőzések pontos időpontjait még nem lehet tudni, az ugyanakkor biztos, hogy decemberben, vagy januárban rendezik a csoportmeccseket.

 

A jövő augusztusig tartó selejtező-sorozat három fázisból áll. Az elsőből a férfiaknál a csoportok első helyezettjei lépnek tovább, míg a nőknél a magyarok csoportjából (A) az első kettő lép a második körbe.

 

A 3., utolsó fázis négy-négy csoportjából két-két, tehát összesen nyolc-nyolc csapat jut ki a 2010-es világbajnokságokra.

 

Mindkét tornán 24 csapat vehet részt, a férfiaknál a házigazda Olaszországnak, valamint a címvédő Brazíliának, a nőknél a házigazda Japánnak és a címvédő Oroszországnak nem kell pályára lépnie a kvalifikációs sorozatban.

 

Világbajnoki selejtező, európai divízió, 1. fázis:
férfiak:
1. fázis (2008. december, vagy 2009. január):
A csoport: Nagy-Britannia, Izrael, Izland
B csoport: Lettország, Svédország, Norvégia, Fehéroroszország
C csoport: Ausztria, MAGYARORSZÁG, Románia, Bosznia-Hercegovina
D csoport: Albánia, Azerbajdzsán, Moldova, Montenegró
Nők:
A csoport: Szlovénia, Ausztria, MAGYARORSZÁG, Bosznia-Hercegovina, Montenegró
B csoport: Nagy-Britannia, Portugália, Izrael, Izland
C csoport: Dánia, Észtország, Grúzia, Moldova