Ludvig Zsolt: Ki kell jutnunk az Eb-re!

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 28. 15:40
A magyar női röplabda-válogatott péntektől vasárnapig Mogiljevben Európa-bajnoki selejtezőtornán vesz részt a házigazda Fehéroroszország, valamint Franciaország és Ausztria társaságában. Ludvig Zsolt szövetségi kapitány elmondta: a felkészülés kezdetétől rendkívül pozitív az összkép, sikerült elvégezni a tervezett munkát.


 

A magyar csapat másfélhetes nyíregyházi edzőtáborozás után a spanyol, a szlovák és a finn együttes társaságában részt vett a hagyományos szombathelyi Savaria-kupán, ahol ezüstérmet szerzett.

 

A felkészülés utolsó állomása Budapest volt, a Folyondár utcai Vasas-csarnokban edzett a válogatott, és kedden a spanyolokkal is megmérkőzött.

 

„Csapatként, közösségként remekül együtt van a társaság, nincs széthúzás, és ez immár a játékunkon is látszik, a pályán is megvan az összhang – mondta Ludvig Zsolt szövetségi kapitány. – Nagy szükség volt mind a négy mérkőzésre. Meccsről meccsre javult a nyitásfogadás és a támadás-befejezés, a finnek ellen még döcögött a játék, a szlovákok ellen már voltak szép megmozdulások, és a csúcs a keddi, budapesti meccs volt, ahol ugyan kikaptunk a spanyoloktól, de megszorongattuk őket!”

 

A mieink erőssége, hogy nem két-három ember jó teljesítményén múlik a siker, hiszen mindenki hozzáteszi a magáét a csapat játékához, viszont a centertámadásokat még mindig nem tudja megfelelően kihasználni az együttes.

 

„A centereket azért kellene erőltetni, mert akkor a szélsők is könnyebb helyzetben lennének – folytatta a kapitány. – A szélsők és a feladók kapcsolatában egyébként is van némi bizonytalanság, ezen még javítani kell. A felkészülés elérte célját, a csapat nem teljesen összeszokott, de egységes. A cél egyértelműen az, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. A realitás a csoport második helyének megszerzése, Fehéroroszország tűnik a kvartett favoritjának, de ha a franciák azokkal a játékosokkal állnak ki, akiket Héjjas Valéria és Pethő Anita elmondásából már ismerünk, ellenük lehet esélyünk.”

 

A Savaria-kupa második napján, szombaton, a Szlovákia elleni győztes meccs után pókerversenyt rendeztek a csapaton belül, amelynek tétje hét repülőjegy volt business class-on Minszkig. Az első Európa-bajnoki selejtezőtorna helyszínére, a fehérorosz Mogiljevbe a fővároson keresztül vezet az út, de a repülőre csak úgy kaptak jegyet a mieink, hogy tíz embernek a turistaosztályon, hétnek pedig a business class-on kell ülnie.

 

A free roll pókerversenyt végül a csapatvezető, Nagy Kornél nyert meg, rajta kívül Ludvig Zsolt, Filipovics Anita, Vatai Gabriella, Dégi Barbara, Pethő Anita és Héjjas Valéria is kényelmesebb körülmények között repülhet csütörtökön Fehéroroszországba, és hétfő vissza Magyarországra.

 

A magyarok egyik ellenfele, a francia válogatott a világbajnoki címvédő Oroszország ellen is pályára lépett azon a tornán, amelyet Dubaiban rendeztek az elmúlt héten. Franciaország legjobbjai az oroszokon kívül Azerbajdzsántól, Németországtól és Kubától is kikaptak, az ausztrálokat viszont legyőzték, így a tízcsapatos mezőny kilencedik helyén zártak.

 

Felnőtt női Európa-bajnoki selejtező, D-csoport
1. torna, 2008. május 30–június 1., Mogiljev, Fehéroroszország
  • 1. forduló (május 30., péntek)
  • 16.00: Magyarország–Franciaország
  • 18.30: Fehéroroszország–Ausztria
  • 2. forduló (május 31., szombat)
  • 16.00: Ausztria–Franciaország
  • 18.30: Fehéroroszország–Magyarország
  • 3. forduló (június 1., vasárnap)
  • 16.00: Magyarország–Ausztria
  • 18.30: Franciaország–Fehéroroszország
2. torna, 2008. június 6–8., Nancy, Franciaország
  • 1. forduló (június 6., péntek)
  • 18.00: Fehéroroszország–Magyarország
  • 20.30: Franciaország–Ausztria
  • 2. forduló (június 7., szombat)
  • 18.00: Ausztria–Fehéroroszország
  • 20.30: Magyarország–Franciaország
  • 3. forduló (június 8., vasárnap)
  • 18.00: Ausztria–Magyarország
  • 20.30: Franciaország–Fehéroroszország