Karagics marad, a főszponzor visszalép

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 2. 07:05
Sikerült megállapodnia a Kecskeméti RC bajnoki ezüstérmes röplabdacsapat vezetőinek Karagics Mátyás vezetőedzővel, így a városban rendkívül népszerű szakvezető további egy évig irányítja a szakmai munkát a hírös városban. Ennél jóval kellemetlenebb hír, hogy a csapat elveszítette főszponzorát.


Az egy éve Gyurkó Sándort váltó sikeredző irányításával egész évben szenzációsan menetelt a KRC, a Dunaferr elleni elődöntő bizonyára sokáig emlékezetes marad a röplabdáért rajongók számára, és bizony a döntőben is sikerült megráncigálni az oroszlán (azaz a Kaposvár) bajuszát.


A vezetőedző személye garancia lehet, hogy idén is egy erős együttese lesz röplabdában Kecskemétnek. Komoly gondokat okoz viszont a kecskemétieknél, hogy legnagyobb támogatóját elveszítette a szakosztály.

A Phoenix-Mecano cégcsoport vezérkara úgy döntött ugyanis, hogy közel 9 évnyi sikeres együttműködést követően az ősztől kizárólag az élvonalba most feljutott KTE labdarúgócsapatát szponzorálja.


Ez természetesen igen komoly érvágás a klub költségvetésének. Az elnökség igyekszik mindent megtenni, hogy a szükséges anyagiakat előteremtse, de miután a városban a férfi kézilabda- és a focicsapat is első osztályú lett, nincsenek könnyű helyzetben.