Érvénytelen a Kazincbarcika nevezése

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 30. 15:55
A Vegyész RC-Kazincbarcika férficsapatának vezetői a második póthatáridőre sem juttatták el hiánytalanul a nevezésüket a Magyar Röplabda Szövetség számára, ezért a 2008–2009-es szezonban egyetlen felnőtt és utánpótlás-sorozatban nem vehetnek részt.


„A nevezési határidő július 21. volt – mondta Elsik István az MRSZ Versenybizottságának elnöke. – Akik ekkorra nem tudtak hiánytalan, érvényes nevezést produkálni, azok számára a bizottság augusztus 25-ig adott lehetőséget a pótlásra. A Kecskeméti RC a cégbejegyzés bírósági igazolásával, a Csepel és a Kazincbarcika az APEH-igazolással augusztus végén is tartozott, de az MRSZ elnöksége úgy döntött, hogy mindhárom egyesületnek szeptember 25-ig ad egy újabb póthatáridőt. A kecskemétiek és a csepeliek végül kiegészítették a nevezésüket a hiányzó okiratokkal, a kazincbarcikaiak szakosztályelnöke, Kárpáti László viszont újabb háromhetes haladékot kért. Az elnökség utasítása alapján a versenybizottság a Vegyész RC-Kazincbarcika csapatát a 2008–2009. évi bajnokságból végleg törölte. Ez érinti a felnőtt, a junior és az összes utánpótlás-csapatot is. Az elnökségi döntés végleges.”

 

Kazincbarcikán az üzemi tömegsport-rendezvényeken az ötvenes években vált ismertté a szabadtéren, salakos pályán űzhető röplabda. A tömegsport-versenyeken eredményesen szereplő férfi csapat népszerűsége fokozatosan növekedett. A KVSE elnöksége a sportág tömegvonzatát felismerve, 1969-ben hozott határozatot a férficsapatot működtető röplabdaszakosztály létrehozására.

 

A csapat 1971-ben feljutott az NB II-be. A magasabb követelményeknek való megfelelés, a középtávú tervezés már igényelte a sajátnevelésű utánpótlást biztosító bázisok kialakítását. 1985-ben került az NB I-be az együttes, aztán néhány évig a másodosztály és az élvonal között liftezett. 1990-ben a kilencedik helyen zárt a gárda, ami az A-csoportba jutást jelentette.


1991-ben, 1996-ban és 1998-ban a hatodik, 2000-ben az ötödik helyen végzett a Vegyész RC, de az igazi sikertörténet csak ekkor kezdődött! 2001-ben került először a legjobb négy közé a gárda, de érmet ekkor még nem szerzett. 2002-ben már a döntő elvesztése miatt búslakodtak a borsodi drukkerek, 2003-ban és 2004-ben viszont már büszkék voltak hazánk legjobb férfi röplabdacsapatára, ugyanis mindkét esztendőben bajnoki címet szerzett a Kazincbarcika együttese.

 

2005-ben és 2007-ben újabb ezüst, 2006-ban pedig megint aranyérem következett. Idén tavasszal a VRCK megfiatalított gárdája az ötödik helyen zárt a bajnokságban. A Magyar Kupát kétszer (2004, 2005) nyerte meg a borsodi csapat, négyszer (2002, 2003, 2006, 2007) pedig ezüstérmes lett).

 

 

 

Az NB I Liga küzdelemsorozata az elmúlt hétvégén már elkezdődött, ezért a Kiemelt-csoport mezőnyét kiegészíteni, feltölteni nem lehet.