Vízilabda Eb: a görög női csapat sima sikere Franciaország ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 5. 18:31
A görög női vízilabda-válogatott megsemmisítő, tizenhárom gólos vereséget (15-2) mért Franciaországra a Málagában zajló Európa-bajnokságon. A B csoportban szerepel az első fordulóban az olaszok elleni 4-4-es döntetlennel kezdő, Godova Gábor szövetségi kapitány által irányított magyar együttes is.


A két góllal megnyert első negyedet követően a görögök újabb öt találatot tettek hozzá teljesítményükhöz a második felvonásban, miközben a franciák erejéből egyetlen találatra sem futotta. A görögök lendülete a második félidőben sem hagyott alább, miközben a franciák legalább a becsületgólig eljutottak. A győztes csapat legjobbja a négy gólt szerző Antigoni Roubesi volt.

 

„Ez egy nagyon könnyű győzelem volt, mintha egy edzőmérkőzést játszottunk volna – nyilatkozta Kiriakosz Ioszifidisz, a görög csapat kapitánya. – Holnap az olaszokkal találkozunk, akik a magyarokkal együtt az Eb esélyesei közé tartoznak.”

 

„Igazságos eredmény született, esélyünk sem volt az olimpiai ezüstérmes ellen – mondta Christophe Bachelier, a franciák szakvezetője. – Ez volt az első alkalom, hogy fiatal csapatunk ilyen szintű tornán vesz részt, hiányzott belőlük a tapasztalat. A célunk az volt, legyen bármekkora is a hátrányunk, álljunk helyt becsülettel. Sikerült arra kényszerítenünk ellenfelünket, hogy tizenegy alkalommal is emberelőnyben legyünk, de miután a védekezés nagyon sok erőt kivett belőlünk, a támadás befejezésekre már nem maradt kellő figyelem.”

 

Vasárnap a B csoportban olasz-görög és magyar-francia összecsapásokat rendeznek.

MÁLAGA 2008, EURÓPA-BAJNOKSÁG, NŐK, CSOPORTKÖR, B CSOPORT, 1. FORDULÓ:
GÖRÖGORSZÁG – FRANCIAORSZÁG 15-2 (2-0, 5-0, 3-1, 5-1)
Málaga, vezette: N. Donato (Spanyolország), N. Sztajkovics (Macedón)
GÖRÖGORSZÁG: Tsori – Manoliodaki, Gerolimu 2, Ioszifidu, Lioszi 3, Kozompoli 2, Oikonomopolu, Rubesi 4, Moraitidu, Avramidu 1, Antonaku 2, Lara 1, Ellinaki. Szövetségi kapitány: Kiriakosz Ioszifidisz
FRANCIAORSZÁG: Cherrier – Popieul, Ritz, Hernandez 1, Guillet 1, Beauchiere, Pirat, Medjani, Lefert, Grand, Clerc, Acosta, Piquard (k). Szövetségi kapitány: Christophe Bachelier