Csoportmásodik lett a női válogatott

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 7. 18:00
Döntetlent játszott utolsó mérkőzésén a magyar női vízilabda-válogatott a malagai Európa-bajnokság 3. fordulójában. Godova Gábor csapata Görögország legjobbjaival végzett 7-7-re, amellyel a második helyen végzett a B csoportban. A mieink a hollandokkal játszanak az elődöntőbe jutásért.


A magyar csapatnak csupán egy döntetlenre volt szüksége ahhoz, hogy a csoport második helyén végezzenek, hiszen az már a meccs előtt eldőlt, hogy a kvartett élén az olaszok végeznek.

 

Rosszul kezdődött a találkozó a magyar válogatott számára, hiszen az első negyed végén 2-0-ra a görögök vezettek, sőt három magyar emberelőny kihagyása után, már 3-0 állt az eredményjelzőn.

 

Az első félidőben csupán Stieber Mercedes talált be a görög kapuba, így a nagyszünetre 3-1-es hátránnyal vonulhattak a mieink.

 

A harmadik negyedben volt újra három is az ellenfél előnye, de Valkay kétszer Pelle egyszer volt eredményes, ennek köszönhetően a záró felvonás előtt már csak egygólos volt a görögök előnye.

 

Az utolsó játékrész egy magyar szempontból bekapott góllal kezdődött, és bizony nagyon úgy nézett ki, hogy nem lesz meg az az egyetlen pont sem a kettőből.

 

Azonban ekkor összeszedték magukat Godova Gábor tanítványai, és Stieber valamint Primász is betalált, kiegyenlítettek a mieink.

 

Az egy pontnak köszönhetően a magyar válogatott megszerezte a B csoport második helyét és a hollandokkal mérkőzik majd a középdöntőben.

 

 

VIZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NŐK
MAGYARORSZÁG – GÖRÖGORSZÁG 7-7 (0-2, 1-1, 4-3, 2-1)
Vezette: Axel Bender (német), Noelia Donato (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Horváth P. – Szremkó, Bujka, Kisteleki, Stieber 2, Takács O., Drávucz, Zantleitner, Györe, Pelle 1, Valkai Á. 2, Primász 2, Sós. Szövetségi kapitány: Godova Gábor.
GÖRÖGORSZÁG: Csuri – Manoliudaki, Gerolimu, Joszifidu, Lioszi, Kozompoli 1, Ojkonomopulu 2, Rubeszi 1, Morajtidu 3, Avramidu, Antonaku, Lara, Ellinaki. Szövetségi kapitány: Joszifidisz Kirjakosz.