Pókerbukás: percek alatt elfolyó milliók

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 15. 06:08
Amikor egy pókeres leszurkolja egy nemzetközi szinten is jelentős torna nevezési díját jelentő akár egy-két millió forintos összeget, még valószínűleg a győzelmen és a sikereken ábrándozik. Aztán kézhez kapja első lapjait, eltelik pár perc és minden álma szertefoszlik, kiesik a versenyből. Az igazi fontos tornákon pontosan a borsos összegek miatt a korai búcsú ritka, mint a fehér holló. A SportHirado.hu mégis összegyűjtött hat példát arra, milyen az, amikor percek alatt folynak el a pókeresek milliói.


_________________________________________________________
6. helyezett. Martin Myles fullja három perc alatt megadta magát.
 
Első szerencsétlen hősünk a vezető ázsiai pókersorozat, az APPT 2008 szeptemberi szőuli állomásán vitézkedett, pontosabban vitézkedett volna. Martin Myles kézbe kapott kilencesei már a flop előtt is nagy erőt jelentettek, ám amikor az első három nyílt lap érkezett, már drillre fejlődött. 
 
Nagy is lehetett az öröm, amikor Myles hívását azonnal megadta ellenfele, Szato Kazuhiro, aki csak egy hatos szettel rendelkezett ekkor. A negyedik lapon viszont érkezett a fekete leves, még egy hatos révén a japánnak már pókere lett Martin Myles pedig három perc alatt fullal esett ki. 
 
_________________________________________________________________
5. helyezett. Kugel Zoltán flöse végig jó volt, csak a riveren megadta magát.
 
A távoli Dél-Korea után Budapesten folytassuk „pechkörutunkat". Úgy tűnik, a kézbe kapott kilences pár nem kecsegtett túl sok jóval egy verseny első leosztásában. Ismét ezek a kártyák viccelték meg tulajdonosukat.
 
A Budapest Poker Open 2008-as kiírásában Kugel Zoltán már flop előtt all-in került Pőcze Lászlóval, utóbbi nagy örömére, aki ász párral a kezében nem tehetett mást, mint megadott.
 
Kugel ebbe csúnyán beleszaladt, 325 ezer forintja már az első parti végén köddé vált. Az igazsághoz tartozik, hogy Pőcze is üres kézzel indulhatott haza, a 70. helyen zárt.
 
_________________________________________________________________
4. helyezett. John Theisen flöst floppolt, de ez is kevés volt
 
Irány a távoli Ausztrália, ahol minden évben a legnagyobb pókereseménynek az Aussie Millions főversenye számít. A 10,500 dolláros, vagyont érő nevezési díjat talán még be sem fizette a John Theisen névre hallgató amatőr, amikor már vehette is útját hazafelé.
 
Pedig spekuláns lapjával már floppon flöse volt, ellenfele, Csing Csoj szettre fejlődő dáma párja a riverre fullra alakult, Theisen 20 ezer zsetonja a koreai markába vándorolt, 2,3 millió forintot érő dollárjának pedig nyoma veszett.
 
_________________________________________________________________
3. helyezett. Michiel Brummelhuis beleszaladt a király drillbe
 
Londonban is mészároltak a lapok, az élő közvetítés tanulsága szerint már három perc alatt. Az öreg kontinens vezető bajnoksága, az EPT (Európai Pókersorozat) London főversenyén ötezer fontot szurkoltak le az indulók, köztül Michiel Brummelhuis is.
 
Holland „hősünk" már az első partiban a kijáratot kereste. Olyannyira beleszeretett a flopra drillre javuló nyolcas párjába, hogy az „úriember"-nek becézett William Flood király szettje azonnal le is győzte.
 
_________________________________________________________________
2. helyezett. Ram Vaswani agresszív játékos, de ennyire?
 
A képzeletbeli dobogónk első két helyén álló vesztesről már videófelvétellel is rendelkezünk. Előbb következzen az eddigi játékosokhoz képest sztárnak számító korábbi vb-karkötős Ram Vaswani, a Late Night Poker elnevezésű angol TV-műsor és az a bizonyos túlértékelt sorhúzó.
 
A rutinos Andy Black fullt floppolt, Vaswani pedig hiába tolta középre teljes vagyonát alul felül nyitott sorhúzójával, ellenfele azonnal megadott. Az angol így két perc alatt kiesett, rekordesélyes alakítás volt. 
 
$$fhvideo:95421$$
 _________________________________________________________________
1. helyezett. Sam Farha „kivégezte" Kate Hudson öccsét
 
Hol is fejeződhetne be történetünk, mint a szerencsejátékok fővárosában, Las Vegasban. A 2005-ös világbajnokság főversenyén Sam Farha bonyolodott nagy háborúba rögtön a nyitópartiban A-10-zel. Az akcióra Oliver Hudson reagált tizes párjával, teljesen jogosan.
 
Annyi biztos, mindketten nagyot néztek a floppon, A-A-10 érkezett: full itt is, full ott is. Igenám, csak a 2003-as világbajnok Sam Farha erősebb ász-fullt birtokolt. Mindketten megpróbálták csapdába csalni ellenfelüket, a pénz kisvártatva középre vándorolt és ekkor érkezett a feketeleves Kate Hudson öccse számára.
 
Nem hitt a szemének, kisebb fullja révén az első leosztásban búcsúzott, 10 ezer dollárja (2,2 millió forintját) bánta pechjét.
 
$$fhvideo:80136$$