„Őrült magyar" tette tönkre a pókerászt

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 23. 20:43
Már az első napon búcsúzott az egyik legjelentősebb tengerentúli pókertornától, a 15 ezer dollár nevezési díjú WPT (World Poker Tour) Festa Al Lago főversenyétől Daniel Negreanu. A román származású kanadai játékos kiesését többek között egy bizonyos magyar származású Andrew Bartának köszönhette, akit a négyszeres vb-karkötős mikroblogjában csak „őrültnek" nevezett.


A világ legjobban kereső versenyjátékosa rövid Twitter-üzeneteiben többször kitért az Egyesült Államokban élő honfitársunkra. Valószínűleg nem először találkozott Bartával, mert már a verseny kezdete előtt, asztala bemutatásakor igen kritikus hangvételben írt.

„Indul a WPT Bellagio, Ted Lawson ül a balomon, csakúgy, mint „az őrült magyar", de egyébként mindenféle ellenféllel sorsoltak össze" – olvasható Negreanu rövid bejegyzésében.

Mivel a magyar pókerelitből senki sem indult a Las Vegas-i tornán, így biztosra vehető Andrew Bartáról volt ilyen rossz véleménnyel a kanadai. A „Kidpoker" becenévre hallgató népszerű pókeres miközben rohamos ütemben szórta el zsetonjait kifejtette, mi a baja honfitársunkkal.

„Ez a magyar gyerek egyszerűen tönkretesz, eddig minden létező lapját megjátszotta" – írta később Negreanu, aki hét óra szenvedés után két bubival kapott ki egy szettre fejlődő hatos pártól és búcsúzott a tornától. Az „őrült" magyar fickó sem járt jobban, ismert riválisához hasonlóan az első forduló vége előtt kiesett. 

WPT FESTA AL LAGO, FŐVERSENY, 15,000 DOLLÁROS NL HOLD'EM,
ZSETONÁLLÁS A 2. FORDULÓ UTÁN:
1. Jason Somerville 557,000
2. Mark Seif 473,200
3. Dutch Boyd 453,800
4. Chad Batista 425,000
5. Corwin Cole 405,600
6. Richard Sciuto 403,100
7. David Pham 365,000
8. Mike Leah 348,400
9. Steven McKoy 325,500
10. Jonas Entin 317,600
pokerwire
Az őrültnek nevezett Andrew Barta
Fotó: pokerwire