Kaló: előbb megerősödött, majd kiesett

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 4. 10:57
Lemaradt a fizetős helyekről Kaló Dénes pénteken az Európai Pókersorozat (EPT) második állomásán Londonban. A magyar játékos jól kezdett, ügyesen gyarapította zsetonjai számát és már a 107 fősre olvadó mezőny első hetven játékosa közé is beverekedte magát. Ekkor egy eddig ismeretlen, szerencsétlen leosztás vetett véget a magyar álmainak, a 98. helyen zárt. Az élen a kanadai Philippe D'Auteuil áll, akit két francia Antony Lellouche és a nyári WSOP-n karkötőt begyűjtő David Benyamine követ.


Kovács András, Turmezey Péter és Markovits Ádám kiesését követően már csak egy magyarért szoríthattunk Londonban az EPT ötödik évadjának második viadalán. Kaló Dénes a mezőny hátsó feléből vághatott neki a küzdelemnek, 24,500 zsetonja az átlagos mennyiségnél valamelyest alacsonyabb összeget jelentett.

 

Az előző szezonban Badenben és Monte Carlóban is kis híján diadalmaskodó Kaló jól kezdte a pénteki napot, szűkös lehetőségeit rendre zsetonokra váltotta és négy óra játék után, amikor már újabb ötven versenyző búcsúzott már egyre előkelőbb helyen tartózkodott.

 

Az ekkor versenyben maradt 107 játékos közül a 64. pozíciót foglalta el, 38,500 zsetonnal. A bíztató eredmény azonban percek alatt romba dőlt, a pokernews.com Internetes szakportál szűkszavú információi szerint, egy szerencsétlen leosztásban maradt alul és esett ki a magyar a 98. helyen.

 

A 3,35 millió font (1,01 milliárd forint) összdíjazású viadalon az első 56 versenyző részesül a pénzdíjakból, így ebben a szezonban tovább várat magára az igazi kiugró magyar teljesítmény. Talán az idény harmadik állomásán, Budapesten, minden megváltozik október 28. és november 1. között.

 

A torna azonban honfitársunk búcsúja ellenére is folytatódott és egészen addig folyt a csata, ameddig 32 játékos nem maradt életben. Hulottak is a nagy nevek szép számmal. Előbb az előző EPT-szezon ír állomásának bajnoka, Neil Channing kényszerült felállni székéből, majd az online-vb-n kimagaslóan szereplő Jean-Robert Bellande búcsúzott.

 

Roland De Wolfe, az augusztusi APT Makaó győztese, Jevgenyij Timosenko és a novemberi világbajnoki döntő résztvevője, Scott Montgomery tovább gyarapította a kiesők névsorát. A versenyben maradottak között számos sztárt találunk, így az ötszörös világbajnoki karkötős Scotty Nguyent, illetve bolygónk egyik legjobb készpénzes játékosának tartott David Benyamine-t, aki a harmadik helyről várja a szombati folytatást.

 

Az első két helyen Philippe D'Auteuil és Antony Lellouche áll, hatalmas előnnyel vezetve a teljes mezőny előtt.

 

EPT LONDON, FŐVERSENY, ZSETONÁLLÁS A 2. FORDULÓ UTÁN:
1. Philippe D'Auteuil Kanada 477,000
2. Antony Lellouche Franciaország 470,000
3. David Benyamine Franciaország 280,000
4. Erik Sjödin Svédország 280,000
5. Peter Busch Egyesült Államok 257,000
6. Johannes Strassmann Németország 250,000
7. Joseph Elpayaa Egyesült Államok 250,000
8. Eric Liu Egyesült Államok 175,000
9. Robert Firestone Egyesült Államok 168,000
10. Ian Frazer Egyesült Királyság 164,000
-
Kaló Dénes
Magyarország kiesett