Jól elpáholták a nagyszájú pókerbajnokot

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 10. 05:59
Ezúttal egy sorsfordító, a világbajnoki címről és több millió dollár sorsáról határozó partira kerül terítékre a 2005-os WSOP (póker-világbajnokság) 10,000 dolláros NL Hold'em főversenyének döntőjéből. Mindössze a finálé második leosztásában járunk, amikor hárman kapnak kezükbe életerős párokat. A „száj" becenévre hallgató, kedélyes Mike Matusow királyokkal száll szembe egy amatőr, Scott Lazar ászaival, miután egy másik kevésbé ismert játékos, Steven Dannenmann kiszállt két bubijával.


$$fhvideo:114105$$

Matusow és Lazar milliókért folyó háborúja

Talán kevesen emlékeznek rá, hogy a 2008-ban harmadik vb-karkötőjét szerző Mike Matusow valaha részese volt WSOP-főverseny döntő asztalának. A 2005-ös kiírásban pedig annak ellenére is kijött számára a lépés, hogy akkor már valódi tömegek jelentek meg Las Vegasban, csak a már említett legnagyobb tornán 5619-en.

Ezt figyelembevéve valóságos csoda volt, hogy beverekedte magát a legjobb kilencbe, bár az már a sors fintora, hogy nem sok ideig élvezhette a különleges társaságot. A videón látható fiaskó még nem jelentette kiesését, de nem sokkal később elsőként, a kilencedik helyen egymillió dollárral gazdagabban búcsúzott. 

Persze a pénz sovány vigasz volt a világraszóló diadal kapujában álló Matusow számára, mert ki tudja, ha azt a leosztást megnyeri, az asztal legrutinosabb játékosaként meddig menetelt volna. Lehet egészen a világbajnoki címig...

Az ászokkal az utolsó pillanatban flösre javuló Scott Lazar végül a hatodik lett, 1,5 millió dollárt zsebre téve. A 2005-ös világbajnokságot az akkor ismeretlen amatőrként versenyző, ám azóta annál híresebb profivá váló Joe Hachem nyerte, aki diadalával 7,5 millió dollár boldog tulajdonosának mondhatta magát.

A SOROZAT KORÁBBI RÉSZEI:

 

PORTRÉ: MIKE MATUSOW:
Mike Matusow karrierje sok évvel ezelőtt Las Vegasban indult. Igaz ekkor még a pókerasztal másik oldaláról szemlélte az eseményeket, osztó volt. Az apró trükköket és a tudást ekkor gyűjtötte össze, amelyet később három WSOP-karkötő megnyerésekor kamatoztatott.
Első világbajnokságán, 1997-ben, már nagyon közel állt a győzelemhez, de Scotty Nguyen ellen ekkor még vereséget szenvedett, nem úgy 1999-ben, amikor a 3,500 dolláros NL Hold'em tornán diadalmaskodott.
A sokak által Omaha Magas/Alacsony specialistának tartott 40 éves amerikai, 2007-ben második lett a WPT Bellagio III tornáján, ahol egy online-profi verte a döntőben. 2005-ben megnyerte a WSOP Bajnokok Tornáját, kerek egymillió dollárt kasszírozott.
A 2008-as WSOP főversenyén az előkelő 30. helyen végzett, szettjével egy full ellen esett ki. Agresszív játékát gyakran nyomós monológok kísérik, nemhiába kapta "the mouth" (a száj) becenevet. Az Interneten is gyakran megfordul, "dill pickle", "mrpokejoke" és Mike Matusow néven.
WSOP KARKÖTŐK SZÁMA: 3
Év Verseny Nyeremény
2008. 5,000 dolláros NL 2-7 Draw Rebuy 537,862$
2002. 5,000 dolláros Omaha Magas/Alacsony Split, Nyolcas határral 148,520$
1999. 3,500 dolláros NL Hold 'em 265,475$
EGYÉB JELENTŐS EREDMÉNYEI:
2008.
9. hely
WPT Five DWPC, főverseny, 15,000 d-os NL Hold'em
100,800$
2008. 6. hely WPT World P. Finals, főverseny 10,000 d-os NL Hold'em 138,063$
2008. 18. hely WSOPE, főverseny, 10,000 fontos NL Hold'em 71,868$
2008. 5. hely WSOP, 10,000 d-os Omaha M/A 8-as határral vb 138,063$
2008. 12. hely Wynn Classic, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 26,627$
2008. 15. hely NBC Nemzeti Heads Up Pókerbajnokság, NL Hold'em 25,000$
2008. 30. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 193,000$
2007. 2. hely WPT Bellagio Cup III, főverseny, 10,000 d-os NL Hold'em 671,320$
2007. 5. hely Wynn Classic, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 76,824$
2007. 6. hely WPT Borgata Open, főverseny, 10,000 d-os NL Hold'em 271,600$
2007. 9. hely NBC National Heads Up Champ., 25,000 d-os NL Hold'em 25,000$
2007. 11. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 21,435$
2007. 15. hely WSOP, 5,000 dolláros Omaha Magas/Alacsony vb 15,134$
2007. 16. hely WSOP, 50,000 dolláros H.O.R.S.E. világbajnokság 88,800$
2007. 23. hely WPT, 5,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 21,435$
2006. 3. hely Bajnokok Tornája, NL Hold'em 250,000$
2006. 7. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 89,010$
2006. 48. hely WPT Five DWPC, főverseny, 15,000 d-os NL Hold'em 33,830$
2005. 1. hely WSOP-sorozat, Bajnokok tornája, NL Hold'em 1,000,000$
2005. 9. hely WSOP, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 1,000,000$
2004. 3. hely WPT, Aruba Poker Classic, 8,000 dolláros NL Hold'em 250,000$
2004. 5. hely WSOP, 1,000 dolláros NL Hold'em 75,700$
2004. 15. hely WPT, Five SWPC, főverseny, 25,000 dolláros NL Hold'em 83,165$
2004. 87. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 20,000$
2003. 3. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 57,200$
2003. 8. hely Showdown at the Sands, 10,000 dolláros NL Hold'em 29,100$
2001. 6. hely WSOP, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 239,765$
2001. 7. hely L.A. Poker Classic, főverseny, 5,000 dolláros NL Hold'em 15,150$
2000. 1. hely US Poker Championship, 1,000 dolláros NL Hold'em 46,800$
2000. 12. hely Bajnokok Tornája, 2,000 dolláros NL Hold'em 10,000$
1999. 1. hely Carnival of Poker, 500 dolláros Limit Omaha M/A 49,275$
1999. 5. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 16,405$
1997. 2. hely WSOP, 2,000 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 81,700$